Arany János: Dvaja panoši Sondiho (Szondi két apródja in Slovak)

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
   Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
   Ali győzelem-ünnepet űlet.

"Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
   Odaillőt egy huri nyakra!"

"Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
   És pengeti, pengeti, sírván."

...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
   Meg nem marad itt anyaszülte.

"Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
   Odalenn vár mézizü sörbet. -"

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
   Egyenest oda fog folyamodni.

"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...
   Ali győzelem-ünnepe van ma!"

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
   Töri Drégel sziklai várát.

"Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold:
   Idekinn hideg éj sziszeg aztán!"

A vár piacára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
   Szügyeikben tőrt keze forgat.

"Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -;
   Zengjétek Alit ma helyette!"

Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -
   Vele halni meg, ócska ruhába'!

"S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
   Fiaim, hozzá köt a hála!"

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
   Kelevéze ragyog vala balján.

"Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,
Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!... Azonban elég:
   Ali majd haragunni fog érte."

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
   Diadallal várta be végét.

"Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
   És börtöne kész Ali úrnak."

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
   Ki miatt lőn ily kora veszte!

1856

V mrak zašiel rum Dregeľa, slniečko naň
sa obzrelo, svetlo dnes k ľútemu boji;
grúň oproti, do piat jas, zelenú stráň:
     a ňom s korúhvou kopija stojí.

Dva šuhajci, s párom lýr v objatí rúk,
u kopije kľačia, jak muky by blizny.
Na doline hmýr vojsk i šumot a hluk:
     Ale víťaznej hod svätí trizny.

,Čo nejdú sem Sondiho spevci dva, laď,
tie bylbylích zvukov dva ružokry rajské,
svit z pieseniek veniec na perlový rad,
     rovný koľ hrdla hurisky páske?!“

 „Hen v zeleni vrch, ďaura pašu kde rov
sa zelená, kop’ja v ňom, práporom vlajúc:
tam, s párom lýr, kľačí pár spevavých rtov
     va preberá, preberá lkajúc“:

... I Martin jak vyšiel hor’, rusavský kňaz,
zlý Ali ho s pyšným sial odkazom: Ctený
ty Sondi, vraj, na milosť podaj sa vraz!
     Živ nebude plod totu ženy.

 „Už, pánici krásni, na kopci tom vám,
tu u kop’je, niet viac zač’ húsť: poďte radšej
vdol so mnou, tam veselie, sorbet vás tam
     čaká príchuti od medu sladšej —“

Rec, Martine, v odvet mu: O milosť, tvoj
ňouž plýtva pán, Sondi ver’ nestojí, — pôst to — ;
on vo svojom Kristu zná milosti hoj:
     i k nemu sa utečie prosto.

 „Hej, šerbet, fíg, datlí hať, ovoc, ká vzrásť
Sen v sultána vie ríši stred južných zátok ;
aj korenie vonné, i predrahá masť...
     Ali slávi dnes triumfu sviatok!“

Nech zahučí z diel! — pohan AH dá znak,
i granáty liecu a praskajú pumy;
ký v pekle jest, ľud, zeď rve ohnivý drak;
     hrad Dregeľ tak obracia v rumy.

 „No, pánici krásni, k snu slnca, hla, sklon —
má kaftan už, pýrený nachovca potom;
švist lesa čuť, — hen mesiac číha: tu von
     noc studená zasipí potom!“

Na zámocký rynk, zlata-striebra čo mal,
s moc vzácnym dal maním sniesť v hranicu k zniku;
doľ  zo stajní erdžiace paripy v cval —:
     tým do prsísk zaráža dýku.

 „A potom — veď tak bolo, padol tam, hej!
Rek Ali ho pochoval pod kop’jou čestnou;
tu na kopci spočíva, — krátkj^r to dej —;
     včul Aliho pochvaľte piesňou !“

Aj spevákov mal dvoch, dve siroty: ich
do zamatu vtom káže obliecť, sú c svedkom ;
ach, nedoprial im, sluhom — ztaď bôľ ich, vzdych —
     s ním umrieť vraz, v úbore vetchom'

„A poslal vás k Alimu... Ali je pán,
i cit má; tam pleť vám pieh nezhyzdí fľak, a
vás ubráni i vetru, spať vezme v staň —:
     kuňmu synkovia, viaže vás vďaka!“

Jak s tisícmi bil sa, sám bil sa ni lev!
Sťa bašta by, u puklej veže pnúť zdal sa:
mu pred mečom klesal vrah na spôsob driev,
     na ľavici štít ligotal sa.

„Sám Rustem bol on... a vždy ešte sa bil,
hoc o guľou delovou zdrúzganom úde!
Ja videl ten boj!... Však dosť zmrhané chvíľ:
     Ali nebodaj hnevať sa bude.“

Jak kydaly cez valy za trupom trup!
Ni balvany pohaní úbočmi stonú: —
on zastal si na smrti krvavý srub,
až víťazne dočkal sa skonu.

,,Ech, skončíte raz, či už prejde vám chuť,
zvelebovať ďaura po nebeský preväz ?
Vy neverné štence, ba čaká vás prút
     a žalár má pán Ali pre vás!“

Kiež zapadol zrak, ktorý vzal si ho v cieľ,
čo sťalo ho, ramä kiež vysychlo choro;
ó, Bože náš. milosti mu neudeľ,
     pre koho on zhynul tak skoro.