This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Březina, Otokar: A szeretet (Láska in Hungarian)

Portre of Březina, Otokar

Láska (Czech)

Záře dalekých jiter se zrcadlí v úsměvech mlčení vašich
                                        před odpovědí
a myšlénky vaše jsou jak přezrálé klasy samy se otvírající.

Přišel čas nejkratších večerů; s výší střesené květy dotkly
                                       se země,
vůně dne nocemi bloudí a konstelace letní vystouply
                                       na vašem nebi
a i v nejroztržitější pohledy vaše chytá se padání hvězd.

Smích a výkřiky žíznivé krve už nestačí vaši zbohatlé duši,

šílenství její cítí se silným přijati bolesti věků

a mluviti řečí, v níž láska má hluboká poznání smrti,

agonie extatické úsměvy milujícího a rozkoš je sesutí světů

(neboť zříceninami prochází duše na cestách k vyššímu
                                        světlu
a bolest je výčitkou odloučeného.)



Hle, bratří! Vaše láska se plní jak stromoví jižní: plody má
                                        uprostřed květů,
a dech její roven je větru všech zahrad, etherná kytice
                                        tisíců vůní.
Mlhy zdvihly se k výši: k posledním, příštím, světům se
                                        rozšířil obzor,
a v extasi vaší zazvonil vesmír jak hudba při hostině
                                        nesčíslných.
Ale neubývá úrody vaší: dech Věčného táhne pod nebesy
                                        vašeho srpna a října
v den slavnosti klasů a zahrad a vinic a duší,

a žeň vaše je podobna úrodě světla:

do příchodu nesčetných nocí žali z ní národové

a nezmenšili jí v tisíciletích. — —



V nové síle život jste pocítili

a tepot vašeho srdce vrací vám dálky jak bouři.



Neboť nekonečno všech cest kříží se v duši milujícího

a v hlase lásky mrtví se ptají, kdy nastane hodina
                                        vysvobození,
a nezrození jim odpovídají bolestí její.

V klidu jejím je nepokoj očekávání a v úsměvech jejich
                                        vzpomínky slunce,
jež zapadlo nad nivami země a vyšlo na nebi neviditelném

a vzpomínky slunce na ohnivá vření, než první světy se
                                        odtrhly v dálku.
A v blesknutí jejího zraku řeřaví tajemná čára, přítomnost
                                        nepoznaného,
jež protíná vidmo mlhovin nejvzdálenějších,

z nichž dosud hvězdy se neutvořily.




Bratří! Vaše láska se plní jak stromoví jižní: plody má
                                        uprostřed květů
a dech její roven je šepotu soumraků v měsíci jarního tání.



Tušení jejímu dáno je spatřiti duše v prvotním světle

a pozdravit bolest, když vrací se z tajemství věcí

zbohatlá cestami svými a silná rozpjetím křídel svých
                                        v Rythmu.
Z požáru dotknutí jejího vzbouzí se větry, jež zmítají
                                        slehlými atmosferami
a hudbou ukrytou v plamenech provázejí jásot paprsků
                                        osvobozených.
Bez bázně pohlíží láska v zrcadla nocí, jež ztravují 
                                        přízraky barev,
však hlubiny svoje dokořán otevrou světlu,

a vteřiny její čítány nejsou padáním krůpějí z oblaků
                                        tohoto času,
jenž sluneční hodiny její pokrývá vrženým stínem

a slabé sesmutněl nejistotami:

cestami hodin kráčí v nich stínem stoupání druhého slunce

a měří den vašich duší.



Bratří! Zatřeste keři svých růží! Mnoho hořkých vůní vám
                                        přinesou dálky!
Bolesti neznámé těm, kteří nemilovali, blíží se k samotám
                                         vašim.


Bolesti touhy, jež staletí topí se v krvi a tisíce rukou
                                        pozvédá k nebi!
Bolesti lásky, jež zemřela polibky a té, která zhřešila
                                        v očekávání!
Bolesti nesčetných úsměvů odvátých vichřicí pohledu
                                        nepřátelského!
Bolesti bázně, aby Nepřítel nepřišel k hostině vaší,
                                        neviditelný,
zavolán slabostí ukryté myšlenky vaší,

a neotrávil vám víno dřív než jste ho podali bratřím;

neb láska, jež ztratila jediné vítězství, tisíckrát byla
                                       poražena
a hodující, jenž opustil komnatu světel, zraky má zmatené
                                       vzpomínkami,
a noc jeho je temnější všech nocí a plna nebezpečenství.

Bojte se stínů, jež padají do vašeho světa z vyhaslých
                                       předvěkých světů
a bolestí viny, jež plíží se podsvětím nenarozených.

Bolesti, které vystouply z hrobů a z krve a z příliš jasného
                                       světla
a z úsměvů krásy a z odchodu dříve než uzříte
                                       spočinout jitro
na loži růží a rosy ustlaném staletími.

V průvodu stínů vychází duše stoupajícího; však stíny
                                       bojí se výší
a zemdlí na strmých cestách a zraky milujících se jasní:

jediná pýcha závrati nezná, bojte se pýchy, o bratří!

     

     
Odměnou vaší budou chvíle, kdy uzříte zemi světlem
                                          své lásky:
Pozdrav vám vykřiknou krajiny v květu, nejhlubší mlčení
                                          dají vám lesy,
a zrající leta, jež vábí svou písní podzim do polí a zahrad,

řeknou vám tajemství věčné své žízně po nových jarech.

I bude poznání vaše jak potkání noci a dne, které má
                                           za svědky tisíce hvězd,
a za křídly vašich odletlých hodin zvlní se brázdy
                                           etherné vůně.
I rozšíří se pohled váš jako čas plný světla a obejme zemi,

v úsměvu vašem tisíce úsměvů zasvítí z tisíce duší,

tisíce smrtí budete potkávat najednou v tisíci cestách
                                           bez bázně
a uzříte zástupy nesčíslných životů vcházeti v jediný život.



Uploaded byEfraim Israel
Source of the quotationhttps://cs.wikisource. org/wiki/V%C4%9Btry_ od_p%C3%B3l%C5%AF/L% C3%A1ska

A szeretet (Hungarian)

Messzi hajnalok fényei tükröződnek ajkatokon
                         a választok előtti csendmosolyokban,
és mindenik gondolat bennetek mint túlérett kalász,
                         magától nyíló.
Eljött a legkurtább estéknek ideje; a magasból lerázott
                         virágok föld színét érték,
a nappalok illata éjekben bolyong s a nyári konstellációk
                         feljöttek egetek boltján,
s legtétovább pillantásaitok pókfonalán is csillagok
                         hullása rezg.
A szomjas vér kacaja-sikolya nem elég már gazdagult
                         lelkeiteknek,
tébolyuk magát erősnek érzi vállalni korok fájdalmát

és beszélni azon a nyelven, amelyben teljes a szeretet
                         mély halál-ismeretekkel,
az agónia a szeretni tudónak extatikus mosolyával s
                          a gyönyör világok összeomlása
(mivel romokon megy át a lélek útban a magasabb
                          fényhez,
s a fájdalom szemrehányása az elbúcsúzottnak.)
   

    

     
Fivérek! Szeretetetek teljesedik mint déli növényzet:
                          gyümölcse van a virágok mélyén,
és lehelete rokon minden kert szelével, ezernyi illat
                          éteri csokra.
Ködök szálltak a magasság felé: az utolsó, következő
                          világok felé tágult a láthatár,
és extázistokban felharsant a világmindenség mint
                          zene a számosak lakomáján.
De terméstek nem fogy: az Örökké Való lehelete vonul
                          augusztusotok és októberetek egei alatt
a kalászok s kertek és szőlők és lelkek ünnepe napján,

és aratásotok hasonlatos a fény terméséhez:

számtalan éjszaka eljövetéig aratták nemzetek,

és nem lett kevesebb az évezredekben. – –



Új erejében éreztétek meg az életet,

és viharként küldik vissza a távolok szívdobogástok.

   
     

Mert a szeretni tudónak lelkében minden út végtelenje
                         kereszteződik,
s a szeretet hangjában halottak kérdik, mikor üt végre
                         az óra, a szabadulásé,
s a megnemszülettek a szeretet fájdalmával felelnek
                         nekik.
Nyugalma hordja a várás nyugtalanságát és mosolyai
                         emlékét annak a napnak,
mely lement a föld rónái fölött és felkelt a láthatatlan
                         égen,
és emlékezését ennek a Napnak, a tűzre, mely örvénylett,
                         mielőtt leváltak róla az első világok.
És nézése villanásában rejtelmes vonal parázslik,
                          jelenléte az ismeretlennek,
s a legtávolabbi ködfoltok spektrumát is keresztbe
                          metszi,
azokét, melyekből csillagok még nem keletkeztek.



Fivérek! Szeretetetek teljesedik mint déli növényzet:
                          gyümölcse van a virágok mélyén,
és lehelete rokon a tavaszi olvadás korában suttogó
                          alkonyok suttogásával.



Sejtése szemének elébe tárva a lelkek a fényben:
                          az eredendőben;
és elébe járul a fájdalom üdvözöltetni, ha megtér
                          a dolgok titkából,
útjain meggazdagodva és erősen szárnya feszülésétől,
                          mely követni feszült a Ritmust.
Érintése tüzétől szelek élednek, megülepedett
                          atmoszférákat felkavarók,
és lángokba rejtett zenével kísérik megszabadított
                          sugarak hars ujjongását.
Félsz nélkül mered a szeretet bele az éj-tükörökbe,
                          melyek a szín jelenését mind elemésztik,
de mélységeiket kitárják sarkig a fénynek,

és másodperceit nem méri felhőcsepp-hullása emez
                          időnek,
mely az ő napóráját elfödi rávetett árnnyal

s a gyengéket kétségekkel szomorította:

az árnyban a másik nap emelkedése halad az óráknak
                           útjain ottan,
és méri a napját lelkeiteknek.



Fivérek! Rázzuk meg rózsátok bokrát! Sok keserű illatot
                           hoznak a távolok nektek!
Fájdalmak, ismeretlenek azoknak, akik sohse szerettek,
                           közelgnek magányaitokhoz.


Fájdalma annak a vágynak, mely évszázadokig fürdik a
                         vérben és ezernyi kezet emel az égnek!
Fájdalma annak a szeretetnek, mely csókokba halt bele, s
                         annak, mely vétkezett a várakozásban!
Fájdalma számtalan mosolynak, melyeket ellenséges
                         pillantás vihara fújt el!
Fájdalma félsznek, hogy az Ellenség elles még
                         lakomátokra, láthatatlanul, 
elhíva rejtett gondolatok gyengeségétől,


és megmérgezi borotok, mielőtt fivéri kezekbe
                         átadhatnátok
(mert az egyetlen győzelmet elvesztett szeretet ezerszer
                         szenvedett vereséget,
s a fények termét elhagyott lakomázónak emlékek
                         kuszálják zavarttá tekintetét,
és éjszakája minden éjnél sötétebb s vészekkel terhes).

Félni az árnyat, a kialudt ősi világokból világotokba
                         szakadtat,
s a bűn fájdalmait, mik kúsznak felétek a
                         megnemszülettek alvilágán át!
A fájdalmakat, mik sírból és vérből léptek ki s túlontúl
                         világos fényből
és szépségek mosolyaiból és hamarabb-eltávozásból,
                          mint megláthatnátok
megpihenni a hajnalt századok vetette harmatos
                          rózsaágyon!
Árnyak kíséretében kel fel a magasba hágónak lelke; ám
                          félik a fentet az árnyak
s a meredek utakon erejük vesztik s a szeretni tudónak
                          tekintete tisztul;
csupán a gőg az, mely szédülni nem tud, félni a gőgöt,
                           félni, fivérek!



Jutalmatok lesznek a percek, mikor szeretetetek
                            fényében haladni meglátjátok a földet:
köszöntnek titeket virágzó tájak, a legmélyebb hallgatást
                            adják az erdők,
s az érő nyarak, az őszt a mezőkre-kertekbe dallal
                            csábítók,
elmondják titkát örökös szomjuknak, mely szomjazik új
                            tavaszokra.
És lészen megismeréstek mint éjszaka s nappal egymást-
                      megilletése, melynek tanúja csillag ezer,
és mindenik elszállt órátok szárnya éteri illat hullámát
                           kelti.
És kitágul tekintetetek mint a fényteli idő, s a földet
                           körülöleli,
mosolyotokban ezernyi lélekből ezernyi mosoly ragyog   
                            fel,
ezernyi úton ezernyi halálra találtok egyszerre félelem
                            nélkül,
és megpillantjátok számtlan élet tömegét egyetlen életbe
                            lépni.



Uploaded byEfraim Israel
PublisherELTE BTK Szláv Fililógia Tanszék
Source of the quotationOtokar Březina: Rejtett történelem
Bookpage (from–to)33-36

minimap