Dyk, Viktor: Lelkedrebeszélés (Apostrofa in Hungarian)

Že nad pravdu si ceníš lež
uprostřed pravdomluvné roty,
že trochu opovrhuješ
domýšlivými idioty,

elementární láskou pláš,
elementární bouříš zlobou,
že v budoucnost se ubíráš
před lethargickou svojí dobou,

zlý úděl to, můj básníku.
Kde úsměv tvůj a kde tvá radost?
A proč svou vnitřní tragiku
odešlá měla tvoje mladost?

Když stíny chodí, planeš sám,
když duše vadnou, ty jsi stálý.
Což, dlouholetý vnitřní plam
když srdce tvé i rozum spálí?

Přepětí věčné mladých sil.
Neslyšíš bouři hučet temně?
Tys příliš intensivně žil.
Můj básníku, vše pomstí země!

Hogy a füllentést kedveled
a mindig-igazak körében,
az, hogy egy kissé megveted
a beképzelt hülyéket éppen,

az, hogy viharosan szeretsz,
az, hogy dühöd még viharossabb,
és messzi jövőbe meredsz,
hogy ne lásd korod, a porossat,

költőm, ez a te végzeted.
Mondd, hova lett az örömóda?
Tragikumod hová teszed,
a belsőt, ifjúságod óta?

Árnyak közt láng vagy egyedül,
más lehervad, te meg kitartasz.
Hogyhogy égsz évekig belül,
s agyat ott szíved el se hamvaszt?

Örökifjú erők ezek
túlfeszítve, viharra várva.
Túl intenzív volt életed.
Költőm, itt mindennek van ára!

..............................

Az eredeti szövegben hiba van: odešlá měla – ennek nincs értelme, odešlat měla-nak kellene állnia. Ez valószínűbbé teszi, hogy a Reflexe - Tűnődés c. vers cseh szövegébe is csúszhatott (más jellegű) hiba  (l. ott).