Weöres Sándor: A Fogak Tornáca
A Fogak Tornáca (Hungarian)1 A Fogak Tornáca, hová beléptél, vörösmárvány-csarnok: a te szád, fehérmárvány-oszlopai: a te fogaid, s a bíbor szőnyeg, melyet taposol: a te nyelved.
2 Az időnek bármelyik ablakán kitekintesz: mindig más Isten-arc kerül eléd. Hajolj ki a sások és rigók idejéből: Isten simogat. Hajolj ki Mózes és Illés idejéből: Isten alkuszik. Hajolj ki a Kereszt idejéből: Isten arca véres, mint Veronika-kendő. Hajolj ki saját idődből: Isten vén, s egy könyvre görnyed.
3 Fejjel lefelé, mint Péter a kereszten, lóg az ember az ég kékjébe lobogó hajjal és talpa felett kopog a föld. Az, aki látja, álmatlan szemeit nem bírja leszakítani róla.
4 A gyermeknek nem jut cukor: tyúkganajt eszik és megleli az édeset. Minden göröngy: fénytelen csillag! Minden féreg: szárnytalan kerub!
5 Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
6 Az ember kényelmes utat épít. A vadállat ösvényt tapos az erdőn. És nézd a fát: hogy szétfeszül rajt a mélység és magasság és minden égtáj! Út ő maga, mindenfelé!
7 Mikor a végső oszlop-pár tündökléséből kilépsz, a kupola, melyet hajad érint, a végtelen maga, és rózsaszirom-örvény leteper, és mind, mely alattad terül, nászágyad: az egész világ – Itt kimondhatod: „Nem hiszek benned, Istenem!" S a rózsaszirom-vihar mosolyog: „De én hiszek benned: megelégszel?"
|