Nem a szférák zenéje ez,
óh, nem angyali trombita,
ha a város horkanva felébred és a nappal
savószínű ködében fázósan meg-megremegve,
monotón énekébe kezd.
Nem mennyei fuvola,
cseng, zúg, ropog, recseg,
nyekkenve surran a pneumatik. Kihajtja
szirmait a világ, mint liliom, rózsa;
nem rózsa, nem liliom,
a benzin, a por, az olaj
vegyűlt össze illatoddá, civilizáció!
Nem angyali trombita. Vért és salakot köpköd.
Halló, emberiség, felhőkarcolóidat nézem,
derűvel szívemben, valamint a nálam bölcsebb
Walt Whitman a zöld füvek gyarapodását figyelte.
Nem a szférák zenéje: Szemetesautó
csatazaja dübörög a boulevardon végig. Egyszer
csodálatos, egyszer egyszerű a világ.
Millió kerék vágtat, millió tüdő fújtat,
millió szív zakatol,
millió száj kiabál: élni, csak élni!
És a város mint antik
tragikus kórus,
mély filozófiával telitett dallal
felel.
