Vas István: Via Appia

Portre of Vas István

Via Appia (Hungarian)

Látta-e Jézust Péter a Via Appián? Mennyi gyerekelképzelésem: hogy hátha mégis járt ott a fehér úton, a holdsütésben. És mennyi kétely és talány. Aztán a könnyű magyarázat: hogy azt látta, amit belül látott, s egyremegy a Genezáret vagy a Via Appia. Hiszen akkor is testileg, és akkor is azt a testet, amelyet mindnyájan úgy szerettek, hogy föl kellett támadnia.

Quo vadis - hova mégy?
Itt Rómában hova? Én mindig megértettem Péter eszét. Nem volt könnyű belátnia, hogy mégis meg kell halni Krisztusért. Nem volt elég? Meg aztán kezdte tudni már, milyen a kezdeti gyülekezet. Igen, mi ismerjük a csontokat meg az üregeket a Via Appián, az ügyetlen rajzokat a katakombák falán, a bárányt meg a halat, a Pásztor antik testén redőző hosszú, keresztény új ruhát, és az iparosok jeleit, a mozsarat meg a kanalat, még láthatjuk a világtalan emeleteken és labirintusokon át, mélyen a Via Appia alatt. De ő láthatta azt is, ami a katakombákon kívül maradt, és kezdte látni talán az életüket és azt, hogy a földön nemcsak meghalni, élni is lehet. És azt is, hogyan.

De csont, az van, és üreg, az van. Hány sír volt? Százezer.
Kívül a falakon. Ezeknek nem kellett az, ami belül volt, nem az a hatalom. Nekik nem volt elég az a Róma, az ívek, oszlopok, az a világkeverék. Én pedig azt hittem, az volt a legszebb, s ha nem is a legjobb, de a legnagyobb, valami egyszervoltan nemes, valami majdnem-végleges. És talán mégis több lehetett, mint ez a mai, mint az autók bogárzó tébolya, a hivalkodva szikrázó kirakatok, a szövetek, bőrök, selymek, műanyagok, s ruhák és dolgok bűvölő divatja, s az édeskésen pávázó barokk, meg este a neonkáprázatú zsibárusutca, a gépkocsik stoplámpáinak piros ördögvillogása, több tán, mint a tej- és mézígéretű lányok sötét szemének villanása, s több, mint együtt a Vatikán meg a Quo vadis dancing a Via Appián. Mégiscsak több lehetett. És mégse kellett nekik, akik jöttek egyre többen a Via Appián, többnyire az apostolok lován, ahogy küldte őket a Kelet. S a falak mögül is az elégedetlenek, a tétova és misztikus remények, az iparosok, a rab és "szabad" szegények, s mint ahogy tudvalevő, volt köztük előkelő, igazi római, bár legtöbbje nő. S a falakat, az íveket, oszlopokat szét akarták porlasztani. Mélyen a Via Appia alatt. Meg tudod érteni? És te hol álltál volna akkor, Carciusom? És én? Bizony, én se tudom.

Mi minden történt a Via Appián.
Régebben és azután. Hiszen itt állt az a hatszáz kereszt, rajta a hatszáz rabszolgatest, megfeszítetten. Akkor még nem szerepelt az Isten. A köztársaság korában. Nem úgy haltak meg, mint a hitükért megfeszítettek, a védtelenek, nem úgy, mint aki vért ontani nem tud, nem akar: ők verekedtek vadul és bátran. Melyik ügy volt a reménytelenebb? És melyik az erősebb? És melyik a bátrabb? Az elbukottakért bosszút álltak, ha nem is hamar: az Aurora ágyúival. És akik győztek? Meghúznád-e a határvonalat a Via Appia fölött és a Via Appia alatt, kedves Carciusom? Bizony, bizony.

Keresztek jobbra-balra, végig a Via Appián.
Korán volt még, korán. A köztársaság idején. Még nem volt remény. Nem látszott még, hogy Róma elfajul, s hogy mi a régi, mi az új. Nem voltak még túl dekadensek, s azt hiszem, az a város még virulensebb lehetett, mint a mai pénzvilág, mely Jézus után kétezer évvel Mammonhoz ereget még egyre új neonimát, s vonaglik érte A Via Venetón s a zsibárusok sikátorain át a legszentebb helyekig. De nekik mégse volt se szép, sem elég. Ezért kellett uraiknak keresztekkel szegélyezni a Via Appiát. És azt hiszed, a keresztjeiket nem őrzi a kereszt? Vagy azt hiszed, belőlük senki sem maradt, aki ott legyen a többivel a Via Appia alatt? Nem, te sem hiszed ezt. Vagy ha itt volnál, talán te különbséget tennél itt a Via Appián és elválasztanád a szívtől a májat és vesét s megmondanád, melyik az igazi hit és mi a merő anyagelvűség?

Quo vadis, Domine?
Ma is ezt visszhangozza Róma dzsungele, ahogy egymásra épült rétegeken és egymásnak felelő ezredéveken át összegabalyodott. Vagy jobb lett volna, ha hagyják úgy, ahogy volt, azt gondolod? De nekik nem kellettek az ívek, oszlopok. És ha Róma sem élte túl a végzetet, mi lehet ami végleges? Mert akármit látott Péter a Via Appián, mindig keresztezi utunkat a teremtő hiány és megcsúfolja Péter földhözragadt eszét, amelyet úgy megértek és vele az enyémet, bár berzenkednek józan érvei, és oly nehéz megérteni, hogy nem volt elég, hogy nem lesz elég, hogy mindig új útra küld a még és újra még. S ha egyszer szembejön veled, te is már tudva kérdezed:
Hová mégy?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.ekor-lap.hu

minimap