(Tg-Jiu, 1969. ápr.)
The clock indicates the moment - but what does
eternity indicate?
(Whitman)
(Az óra jelzi a pillanatot - de az örökkévalóságot
mi jelzi?)
Valahol a végtelen ég
s a végtelen föld között valahol,
a véges ember végtelen
gondolatai közt valahol,
a szem kihunyó tüze és
az elme végtelen szikrái közt valahol,
valahol véges életünk
két szélső pontja közt,
az Elérhetőnek határán valahol,
valami szédült nyugalom
kiirthatatlan reményeinek
határán valahol,
valami kába rettenet
kiirthatatlan borzalmainak
határán valahol,
ahol a szertefoszlott örökkévalóság
átengedi az Ember sorsát
az örökkévaló Jelennek,
hol az álom fölenged, hitté szelídülvén,
de annál szigorúbb a Törvény -- --
a képzelet ott kezdi elképzelni, mit jelent
-- ott kezdi remélni a Végtelent.
-- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- --
Valahol a végtelen ég
s a végtelen föld között valahol,
hol a perc súlya szertefoszlott,
hol a gondolat, a kifosztott,
tetszhalálból föltámadón
új életét kezdi, hol áll az Oszlop.
Mert hát ilyen a véges ember --
kacérkodik a végtelennel.
A végtelennel, melyre nincsen mérce
(hisz ezért végtelen) --, tehát
nincs mód rá, hogy megértse.
Mert mi mindent mértékkel mérünk.
Azt, hogy mennyit is "nyom" a vérünk.
Hogy -- így vagy úgy, de -- mennyit érünk.
Mennyire félünk, mennyire élünk.
Vagy hogy a sors mennyire büntet.
És - egyetlenegy életünket.
De a ránk kiosztott
időben most már áll az Oszlop.
Nagy ellenünk, az elmúlás
tehetetlenül rázza öklét:
van már percmutatód, öröklét!
(1969)
