Szenes Anikó: Kék

Mentem keresztül a Margithídon.

Nem volt még este, csak alkonyodott,

A nap a hegy mögé már lebukott,

Levegőt hozott a Duna szele,

Budai illat is vegyült bele.

Néztem alattam a Duna vizét,

Lassan hömpölygött hatalmas teste,

Kék takaróval fedte az este,

Kék volt a sirály, amely habját súrolta,

Kék az örvény, mely a pillért karolta,

Valami kék áradt belőle szét.

Szemem áttért a szemközti hegyre.

Kék palást borult rá két büszke vállára,

Kék fátyol szállott le a Citadellára,

Kék fényben csillogtak a házak lámpái,

Kék ruhát öltöttek a parkok nagy fái,

Valami kék ömlött mindenből egyre.

Néztem mint ragyog fölöttem az ég.

Valami kék áradt belőle széjjel,

Kék üzenetet küldött az éjjel,

Magasan végtelen kék tenger terült el,

Egy felhő érkezett, a kékbe merült el.

Valami kék szállott, valami kék.

Kék volt a víz és a hegy és az ég,

Két halvány árnyékcsík bontotta szét

Az eget, hegyet és Duna vizét.

Mese volt, álom volt, tündérvilág.

A tavasz ment mellettem a hídon át.

Budapest, 1938.