Szenes Anikó: A könny

Mikor a szemünket könnyek borítják,
Torkunkat vaskezek összeszorítják,
Szánk széle kínosan megremeg,
Azt mondjuk: sírunk, mi emberek.

S az arcunkon gyöngycseppek futnak,
Én nem tudom, hogy hová jutnak,
De mind ég, fojtogat és fáj,
S a lelkünkön barázdát váj.

E könnyek, melyek fel-feltörnek,
Úgy kínoznak és elgyötörnek,
A mosolyunkat megtapossák,
De lelkünket tisztára mossák.

Budapest, 1936. november