Szécsi Margit: Himnusz a szerencséhez

Ki nem hagytál őszbeborulni

testvérért, barátért, magamért,

s fogaimat a rabkásától,

szívemet az alázatosságtól

kímélted - korunk istene,

imádlak mindenekfelett,

mert a jeges építkezésekre,

tetvek és tündérek közé

önként mehettem robotolni,

fogaim világos kerítését

oltatlan mésszel be nem meszelték,

orrom s szivem ki nem rohadt.

Fizetlek keserű örömmel,

fekete-sörényes dalokkal,

mikben a mártírok komor

gyászmenete vonul ütemre,

szerelemről és igazságról

lemaradt fájdalmas sereg.

Fizetlek szerelmeimén,

kik mint a küllők a kerékben,

robogó sorsomban forognak.

Ha meg kell halnom, add meg azt:

magamtól történjék halálom,

s életemben örülj nekem,

örülj, hogy olyat szerethetsz

ki soha nem futott utánad,

s kinek bolond vérében a

hála sem virágzott soha.