Sebestyén Péter: Karmazsin Király

Halott évek halott moraja; néma a Tenger is. Nem mutat semmit – hallgat a távoli táj; az elnémult emlékezet.
Itt járt. Lépte alatt nyögött a Föld. A fekete kentaurok is átengedték Őt zárt sorfalukon; patáik idegesen kalapálták a foglyukká tett világot. - Hogy nem is volt sohasem?
Az Idő, az egyetlen mostoha sem bírt vele. Eljön, újra: látni a szétesést.

A Nagy Víz kibontott hullámai már érzik Őt; vén cetek harsognak; bolydul az iszapos enyészet - vijjogó albatroszok felhőket hívnak.
Ami elmegy, ami megjön: nem több és nem kevesebb, mint a szavak, melyek elmondattak egykor - -  belefáradtak a generációk.

Még az éj rostokol a sziklás partokon, zöld mezőkön – nincs várakozás.
Szél csapkod idelenn:rőt köpeny lobog; vérnél-halálnál sötétebb. Repül Karmazsin Király.
Eldönti most: nyíljék-e bájjal a Tavasz; hordjon-e dús termést a Nyár; szaporodjon, sokasodjon-e minden, ami tagadott, mielőtt lett volna mit - -
Lassan lépdel a ló. Árnyék oszlik és nyergében most feláll, kantárt ereszt.
Sisak alatt az Arc - -  megmutatkozik, mint az ős-bizonyosságok: a Teremtésben nem férhetnek el a Kezdet-előtti szép legendák - -

A Palotához ér. Üres csarnokokban üres a Szerkezet. Elköltözött innen az, ami mérhető és elgondolható.
A termek – vagy a világ? – végére ér. Szétküldi az Időt, a Teret, az Anyag minden változatát - -  mert valaha így határozott.

Nem beszélt, de mindenki hallotta. „ – Nincsen rá okom, hogy határozzak életetek éveiről, perceiről; szomorúságom, hogy megtehetném. Könnyebb volna így az embernek, elismerem. Ám: ami volt és ami lesz, annak kell megtörténnie. Tudjátok meg: az Az Isten nem irgalommal teremt és pusztít; vele ugyanúgy reménytelenné válik az Élő, mint nélküle. Emlékezzetek – így akarom, mert emlékezem én is. Aki látta a kezdetek-előtti Tereket, az örökre rab marad, mint én, vagy azok, akik velem harcoltak: a dánok Ura és a Sólyompengét Hordozó.
Mindig érkezem. Addig ittmarad a Könyv, amit nem lehet elpusztítani, hisz folyvást íródik és írattatik. A Félelem végén, mikor a Halál már nem lesz puszta Kárhozat, itt leszek, azért, hogy - akkor – felejtsetek megint. Hiszen születni kívánok és meghalni, mint mind a Földanya gyermekei.”

 „Kéz nem érintette; szem sugara nem hullott Reá. Nem látta senki, hogyan és mikor távozott megint; de a szavakat tudjuk. Visszajön. Lehet, megméri újra a múló időt és – ha kell – ledönti Herkules Oszlopait, hogy végetérjen az, aminek nem lett volna szabad elkezdődnie. Vagy másképp? Néhanapján úgy hisszük: Ő a Szeretet, azért, mert nem hagyja jóvá Isten és az emberek tétova választásait.”