Sötét anyag: ím lebírkóztalak,
Kavargó, vak tömeg: urad vagyok,
A ködbeszédült völgyfenék fölött,
Az ormokon új hajnalfény ragyog;
Vajúdott a föld forró, lágy öle
S a tiszta, kemény kristály lettem én,
Álmodtak vizirózsát ős-tavak
S lettem virág az alkotó kezén;
A szenvedések kohója kitárult,
Zúgott az olvadt arany, mint a láva,
Levált a tűzben vér, por, szenny, salak,
S születtem én a megviselt világra.
Volt fájdalomdúlt összevisszaság,
Mibe a tehetlen vágy belehal,
Hangok elbírhatatlan chaosa -
Míg megcsendültem én, az első dal.
A sivár élet: uszályhordozóm
Imádattal hull köntösöm elébe,
A kuszaságban én vagyok a rend,
A zord márványban angyaloknak képe.
Lettem. Vagyok királyi üzenet
A Földnek. Kínok, kereszthordozások,
Torz, szürke árnyak, hitvány törpeségek
Belőlem nyernek új világosságot.
Sötét anyag: ím lebirkóztalak,
Belőled lettem: ám urad vagyok,
A ködbeszédült völgyfenék fölött
Az ormokon - az én fényem ragyog.
