Rába György: Az alakoskodó tenger

Én megrögzött szárazföldi rágcsáló

reggeltől estig ácsingóztam a tenger után

vonzott az elképzelt beláthatatlan

ha bármi végtelen egyáltalán képzelhető

izgatott a hullámok tajtékzó duhajkodása

oktalanul haragosnak mondott zúgása

mélyvizek titokzatosnak vélt ezer kútja

ezért Anconába menet a vonatból

fanyalogva sandítottam az éppen sima Adriára

toppantottam a nápolyi öbölben À nous deux maintenant

aztán Capri felé aggasztott a motoscàfo ugrándozása

s amikor lelkesen tengerre néző szobát kértem

Amalfi szállodájában egy álmatlan éjjelen át

átkoztam mert öt percenkint ablakomba harsogott

így persze a szennyes habok émelyítő látványa

Velence bűzös hínárszaga már kritikámat igazolta

de a tenger és én című nevelődési regényem

nem csal-e szádra fitymáló mosolyt

a történeten gúnyolódnod most rajtad a sor

amíg egyszer rajtad is majd más nevet