This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Petri György: Kaputt

Portre of Petri György

Kaputt (Hungarian)

Fölégetett erdő gyökerei merednek.
Faszénfaliget zöldellt itt egykor.
És a csontok
fehérlenek igyekvőn,
mint szenilis apókák,
hogy lám, nekik is van még valami dolguk.
Fehérlenek a ház körül,
ami már nincs.
Fű többé nem nő.
Hiába verik durva
esők a talajt,
mint dühödt gazda
nyírfacsutakkal a makrancos ebet - - -

Úgy látszik, Isten
nem tervez ide újabb kertet.
Maga elé néz, magában beszél.
Motyogó vén. A nemzések örömét rég feledte.
Ezekről az aszott vagy hájas
vénekről, kik körülülik az asztalt, nem jut eszébe
a pufók, rózsás - -
Az anyjukra sem emlékszik.
Mit is akart? Köhög. Letörli nyálát
a kabátujjával. Amennyire tudja.

A túlélők fog és köröm nélkül
dideregnek a vakondjáratokban.
Kis, dermedt pihecsomók.
Fülelnek, szimatolnak:
mikor temetik be
reves gerendákként
városaik
végleg a kijáratot.
Fülük mered.
Kis orruk forró, száraz.
Iszonyú szélroham
préseli tüdejükbe
utolsó lélegzetüket.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://dia.jadox.pim.hu

minimap