Ülvén vagy állván egy viking-
csónakban, szál magamban általában,
repülő halak, fókák, delfinek
seregeltek a tengeren utánam.
Szél kénye szerint pattogott
ingből feszített vitorlám; a só
elvált a vízcseppektől s csillagom lett,
anyajegyes mellemen viritó.
Mondom, repülő halak, fókák,
delfinek jöttek, de képletesen,
minthogy a viking-csónak is
sosemvolt-vizen imbolygott velem.
Még hogy imbolygott! eresztékei
sírása kitett-csecsemő-sírás,
bokáig vízben, persze csak mezítláb,
míg jég-farkas, köd-kutya tiriráz.
Esküvőzene cincogott
egy kék szigetről valahonnan,
gondoltam, lesznek arra lányok,
akikkel olthatom a szomjam.
Lehúnyt szempilláim alatt
combok erdeje verdesett,
kívántam nyakra, halántékra
comberdőből kereszteket.
Ölük kútjából ihatok,
s más ilyen hülyeséget hittem –
Mért volt e veszett szomjúság,
uram Isten!
Nem volt ott esküvőzene,
pap nélkül nagymamát temették:
valahai Ujj Máriát,
koporsóján száradó festék.
