Egy rét valahol most csupa tücsök-
cirip, ráhömpölyög az éjszaka,
füvét fölverik csillagok,
más néven lucsokfagyott zúzmara;
ha ott járnál, hullnék térded elé,
de fogaim közt szóbilincslánc csörren,
mintha volgai hajóvontatók
húznák hullámmal szembe fölfelé;
nem pendül hetvenhét varázsige,
és ha pendülne, mire, mondd, mire?
Majd tél jön, hó boronálja szerelmem,
beharapott szám hangtalan telel,
mert rühes róka lett a beceszó,
annyi lányfülbe mormolásztam el;
az udvaron jégbealvad a csap,
fölöttem nem leszel se hold, se nap.
