Mint lepréselt levél az éber gondolatok talajában, hever
a gonosz álom képe, mely darabokra szakadva a felszínre került.
Az egymásra rétegződő emlékek sodrásában fut tovább egy
fényes vagy rozsdás sínpáron a múlt irányába,
mert én a jövő
felé fordulok, ahol a számomra lehetséges, egyetlen dimenzió
szirmai kezdenek kibomlani a tavaszi ágon.
Mind friss, eleven, és géniuszom arcát tükrözik, aki egy angyali
lélek,
múltjában a sors kerekei már réges-rég végigrobogtak
a súlyos tragédiákon. Életének utolsó kudarca átszakította a
halál kapuját, amely dübörögve összeroppanni látszott
a hatalmas kereszt súlyától, ahogy a négy égtáj irányában
fénylő jelet hagyott, amely nekem világít,
mert éberen és álomban
mindig látom géniuszom ragyogó szemét, aki könnyedén
a magasba emelt, amikor a tomboló hullámok őrjöngő hatalma
már mindent és mindenkit elnyelni látszott, és a fenyegető
orkán szele maga előtt űzte a háztetőket, a bútorok egyenként
repültek, az ágyak és a székek, a gyümölcskosár, a hordó
a vörösborral, a bölcsőben alvó gyermek, szívében
a bombarepeszekkel, a költők és írók remekműveivel, mert
szárnyra kelt a valahai könyvtár sokezer kötete, a színes
rajzokkal és metszetekkel.
Könnyedén, mint a felhőket átvilágító
fény bíborarany legyezője – megérintve szememet és számat:
,,Láss és beszélj! Mondd el, amit látsz, nevezz meg engem!”
Amikor a föld alatti sziklák bazaltsíkjairól a jéghegyek leomoltak
és dübörögve a lángörvények sűrű, fekete oszlopba rendeződtek,
amikor a bosszú démona villámló korbáccsal ütni kezdte
a levegőben kavargó tárgyak széthasadt darabjait;
Ő szívembe
lépett, hangtalan Igéjét, a boldogság néma titkát elém tárva:
,,Ne félj, én vagyok a Béke Angyala!”
Az igazságnak sok arca van,
a bölcsesség a világ minden nyelvén beszél, de a szeretetnek csak
egyetlen hangja jut el a szív bensejébe, mely a délibábok és
fantomképek álarcait letépve elnémítja a szájnyíláson kiömlő
torz mondatfoszlányokat, amelyek folyékonyan a kirabolt
szeretetről és jóságról hazudnak,
de ezek géphangok,
gyári termékek. A hallhatatlan frekvencián egy fémhuzal sisteregve
elégett! Nem szobor, nem látomás, még csak nem is ideális tükre a
valóságnak, csak Az, aki számára a szív összes lámpái kigyúltak,
a szerteszét röpülő hangok harmonikus dallammá rendeződtek,
kioltva és elnémítva a gonosz álmok, a baljós képzetek
kísértetfényeivel támadó szidalmakat, mert ahová
a Szent Ige Királya lépett, onnan elmenekültek a viharszellemek.
Mit nevezünk tehát a titkos szívszobának?
Nincs neve!
A Béke Angyalának gyógyító keze lepecsételte és
birtokába vette.
