This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kaffka Margit: Hangyaboly (13. fejezet)

Portre of Kaffka Margit

Hangyaboly (13. fejezet) (Hungarian)

A bajok és kellemetlen dolgok csakugyan ritkán járnak egyedül; megszeretik a vendéglátó házat és sorba jönnek, egymásnak adva az ajtót. Az apáca-klastromba – két hét se telt el – belátogatott a másik ízetlen, csúnyán-magyarázható és közönséges visszaélés; mintha csakugyan úgy volna, ahogy a vén Simonea mondta, hogy: „ajtót nyitottak a külső léhaságnak és zabolátlan, szabados gonoszságnak.”
Most két kolduló-nővér alakjában jött. Barnacsíkos gyapjúcsuhát, fekete, durva szőrkámzsát viseltek és nagy, sáros csizmákat; tenyeres-talpasok voltak, mint ezek rendesen, a legalsóbb nép gyermekei; gyalog jöttek a tavaszi sarakon át, a szokásos, nagy ormótlan kőpersellyel; és beszálltak itt (mint az ilyenek rendesen) a kisebbik és egyszerűbbik vendéglátó-szobába. Napestig a várost járták, koldulgatva a szegény árvagyermekek részére katolikus és nem-katolikus házaknál; az étkezés óráira azonban pontosan beállítottak és mikor a homályos folyosón végighaladtak, a párosával szembejövő növendékeket nevetés fogta el (noha Kunigund ott dörmögött a hátuk mögött), olyan furcsák voltak, kivált az egyik, egy igen köpcös és széles arcú, durva vonású teremtés. A kicsinyek közül azért sokan szaladtak kézcsókra, mert ez az alázat dicséretes jelének számított az Úr ily igen szerény menyasszonyaival szemben.
A vendégnőkkel egy szobában rendesen egy kandidátnő is aludt, az, amelyiknek kötelessége volt a szobát kitakarítani reggel s az ágyat rendbehozni utánuk. Ám a harmadik napon erre került éppen az éjféli vagy hajnali várta-járás sora; így hát egy másikat rendelt helyére Berchtolda nővér. Történetesen olyat, aki valahonnét a mármarosi határszélekről került. Ez a fiatal leány másnap, reggeli előtt, arcán az ijedtség és felindulás minden jelével lépett oda Berchtoldához.
– Tisztelendő nővér, valamit jelenteni szeretnék!
– Majd később, gyermekem, ha felmegyünk. A templom környékén csendnek kell lenni, míg valamennyi misét el nem végzik odabenn; és a reggeli szilenciumot fontos ok nélkül ne szegjük meg!
– Igen, de – de nekem fontos okom van – tisztelendő nővér!
– Mi az? Az Istenért… gyermek! Maga reszket? Mi baja? Ki vele már!
– Kérem, tisztelendő nővér, azok a vendégsororok, a kolduló-rendből, a vendégszobánkban… azok nem apácák.
– Nem-é? Hát micsodák? Ejh! Maga aludt ott az éjjel? Mit tud? Beszéljen!
– Tisztelendő nővér, még nem is nők… Csak – csak az egyik nő!
– Ó! Félrebeszél?… Miket mond, leány, – maga álmodik! Ez nem lehet! Ilyesmit… Mondjon el azonnal mindent, de értelmesen!
– Én, kérem, tudok ruthénül, mert az én vidékemen úgy beszélnek a szegényebb népek. És hallottam, amikor tanácskoztak az éjjel és számlálták a pénzüket… és… ezek csalók, igen; ez egy házaspár.
– Ó! Ez lehetséges?
– Én… én biztosan tudom. Mindent hallottam; ők nem gondolhatták, hogy értem a nyelvüket; a másik jelölt magyar volt és nem is vették észre a cserét. Én a függöny mögött alvást tettettem; igen, ezek galíciai vasúti munkások, akik a saját zsebükre koldultak itt. Már csomagolják is a batyujukat, hogy odébb menjenek; még meg lehetne fogni őket.
– Ej, most már? Őrültség. De honnét tudod egyáltalában, hogy… hogy házasfelek?
A kis jelöltnő lehajtotta fejét és hallgatott.
– Ó, te szegény gyermek, szegény gyermekem! – tört ki akkor Berchtoldából az anyás felelősségérzet és aggodalom. Gyengéd, simogatós mozdulattal surrant keze végig a leány fején és erre az menten el is rítta magát, arcát nagy zsebkendőjébe temetve.
– De gyermek, az Ég szerelmére; hát miért nem szaladtál ki rögtön; miért nem vertél fel álmomból, vagy másvalakit a nővérek közül.
– Féltem, jaj, és nagyon meg voltam lepve és az ilyeneknél kés is szokott lenni és… jaj, úgy… úgy szégyelltem magam!
– Felelj most őszintén – kérdezte a nővér reszkető hangon. – Téged, a személyedben, a testedben nem bántott, nem érintett senki?
– Ó, nem, engem nem! – tiltakozott élénken a leányka.
– Adj hálát; védszenteid és őrzőangyalod vigyáztak! Ah… tán nem is lett volna okos dolog; megint futkosás, ijedelem, skandalum, mint a minap!… Mennyire látogat most minket az isteni megpróbáltatás! Most az a fő, igen, eltitkolni ezt a csúnyaságot! Hadd fussanak a csalók; bízzuk a büntetést Istenre! Senkinek a világon nem szólsz erről; megértetted?
– Igenis,
– Most pedig mégy a templomba és elmondasz egy örvendetes rózsafűzért, de ájtatosan, megmentett tisztaságodért hálaadásul. De egy hangot se, senkinek!
És gyors léptekkel elsietett, hogy megkeresse Virginiát. Egy hét választotta el őket a Fejedelemnő-választástól.
A rémült kis jelölt, kinek oly megbízható őrangyala volt, aligha szegte meg közvetlen feljebbvalója szigorú parancsát, hogy a nagy s most már közös titkot másnak is elfecsegje. De talán még azelőtt, első ijedelmében lihegte el valakinek a folyosón; vagy a konyhán, ahová a reggeli kenyerekért kellett szaladnia? Vagy a falaknak is fülük, szájuk és hangjuk van néha? Annyi bizonyos, hogy a délelőtti órákban s az órák közeiben főleg már erről trécselt, pletykált, faggatózott, szörnyűködött és tódított valamennyi osztály népe, bennlakók úgy, mint bejárók, apácák, mint pap-tanárok.


Publisher1974, Kaffka Margit Válogatott művei, p. 1252-1253, Szépirodalmi Kiadó, Budapest
Anthology ::
Full database
Literature ::
Hungarian
Translation ::
All

minimap