This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Balogh Attila: Ricordanza prudente III. (Óvatos emlékezés III. in Italian)

Portre of Balogh Attila

Óvatos emlékezés III. (Hungarian)

Még nem tudom, hogy mennyi s milyen
szállal, kockázattal kötődöm a gyermekségemhez.
Valószínű, hogy az itt-levőségem
olcsó alibi és csapda, amelyről – a múltnak,
az irodalmilag még nem archivált faszáról –
le kell rántanom az esti, az ingyen betakaródzás
korrekt paplanját, hogy gyógyítható
betegként részt vehessek az abortusz exhumálásában.
Mert, ha újra meglátom a szememhez
igényelt, a koton bőre alatt pulzáló
emléket, akkor kijelentkezhetek indokolt
pin-kóddal, a jelen fogságából, és még járhatok
úgy is talán, mint egykori szerelmem,
aki kilépett bugyijából és a szakadó eső ellenére,
könnyedén átugrott a mindenségbe,
nem kímélve a tenger hátát, a magáét se.
Boldogtalan volt, idétlen aktivistája ennek a
szerelemnek. A nők gyakran s bátran öleltek
meg, úgy gondolták, hogy egy nyomorék
nem okozhat bennük maradandó kárt. Csodálták
ágyékomon az olcsó, ingyen-merevedést,
a testemet kihasználva szimulálták a
coitust, egészen a közös egzisztenciát mármár
észlelhető, óhajtó kockázatáig, a bútor
IKEA-feszületéig, az ismételhető visszaölelésig,
és nézve időnként pszichés magatartásom,
próbáltam verssel baszni, de nekik a
motorikus, a mechanikus tetszett jobban, s
talán e miatt, én is már szívesebben bámészkodom
csupán.
Apám gyakran és gondosan kiültetett a
domb tetejére, hogy legalább a szemem ne
unatkozzon. Olyan szegények voltunk, hogy
hűtőszekrényre sohase telt, ezért állandóan
friss húst, primőr élelmet kellett ennünk.
Nem boldogok voltunk, hanem szerencsések.
A boldogság megcsinálható, statikus szociopolitikai
igény és követelmény, hogy a falból
végre jöjjön már meg a meleg víz, hogy a
gyermek megfelelő iskolába járjon, s hogy jól
házasodjék bele a komfortba, ez mind szociális
magatartás, és az ateista, no meg a teista
modellhez való igénytelen alkalmazkodás.
Nem kell hozzá személy, személyiség. A boldogsághoz
elég csupán a civilizáció zagyva ismerete.
Az eszmékben rejtőzködik a szellemi,
az etnikumi gyáva hovatartozás, hova nem tartozás:
végre-kiköhögése, irodalmi megnyilvánulása.
Leltározatlan, számozatlan cigányként,
végre s remélve ebből a pozícióból láthatatlan,
olvashatatlan vagyok én is, mert nincs
róla csendes doktori, mikrofon-vélemény, csupán
a nyelv alá szorult néma emlék. Hallgatni
Arany, beszélni Petőfi, sietett a pályaudvarokon
járványként terjedő hírrel Misike, és a
vesém fagyos gödréből szivárgó arany tócsa
elé tartva a bilivel is, estére, mert a részegségig
volt okom, humanizáltam a mai napot.
Bizonyossá nem tudhatom varázsolni Indiát,
mert a kiváltságos rokonok megérkeztek,
szétrugdalva az én rom-ungrós rendemet,
mi itt már integrálódtunk eleget, s erre
ők, az archaikus mutatványosok egyre csak
jönnek, már-már ószövetségi referenciával,
jussukat kérve a cigánytelep lakatlan széléből.
Tőlük tudom, hogy a boldogság szó szinonimája
a szerencse, mélyen szégyellem,
hogy nem vagyok vlasiko-rom, szintén mélyen
örülök, hogy apám cimbalmos.

 

2000 – 2014/6.

 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationhttp://tul-folyo.hu/

minimap