This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Arany János: A rab gólya

Portre of Arany János

A rab gólya (Hungarian)

Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepűlne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.

Tűnődik, féllábon állván,
El-elúnja egyik lábán,
Váltogatja, cserélgeti,
Abban áll a
Múlatsága,
Ha beléun, újrakezdi.

Szárnya mellé dugta orrát,
Messze nézne, de ha nem lát!
Négy kerités, négy magas fal:
Jaj, mi haszna!
Bár akarna,
Kőfalon nem látni átal.

Még az égre fölnézhetne,
Arra sincsen semmi kedve:
Szabad gólyák szállnak ottan
Jobb hazába;
De hiába!
Ott maradt ő, elhagyottan.

Várja, várja, mindig várja,
Hogy kinő majd csonka szárnya
S felrepűl a magas égig,
Hol a pálya
Nincs elzárva
S a szabadság honja kéklik.

Őszi képet ölt a határ,
Nincsen rajta gólyamadár,
Egy van már csak: ő, az árva,
Mint az a rab,
Ki nem szabad,
Keskeny ketrecébe zárva.

Még a darvak hátra vannak,
Mennek ők is, most akarnak:
Nem nézi, csak hallja őket,
Mert tudja jól,
Ott fenn mi szól,
Ismeri a költözőket.

Megkisérté egyszer-kétszer:
Nem bírná-e szárnya még fel;
Hej, dehogynem bírná szárnya,
Csak ne volna
Hosszu tolla
Oly kegyetlen megkuszálva!

Árva madár, gólya madár,
Sohse nő ki tollad, ne várd,
Soha többé, fagyos télig;
Mert, ha épen
Nő is szépen:
Rossz emberek elmetélik!



Uploaded byRépás Norbert
Source of the quotationmagyar-irodalom.elte.hu

Lapený bocian (Slovak)

Osamelý bocian stojí
vzad pozemku; vzletel, hoj, i
vesloval by odhodlane
po obzore,
v dial, za more:
však má kriela obstrihané.

Dumie, dliac na jednej nohe,
zunuje vše v tej polohe,
prestupuje poriadočne:
to mu denným
zabavením,
zunoval ho, znova počne.

Zobák skryl za jedno z krýdel,
patril v diaľ by, keby videl!
Štyri ploty, steny — beda!
ba to ich ciel:
čo by i chcel,
zrutný múr mu prezrieť nedá.

Ešte nebo k prehliadnutí —
ani k tomu nemá chuti:
voľná brat tam tiahne vencom
v lepšiu vlasť; i
darmo, v strasti
tu on zbudne, opustencom.

Čaká, čaká, že mu kriela
kusé vzrastú, i jak strela
vyšvihne sa po nebesá,
dráh kde klada
nezakladá
a svobody blankyt pne sa.

Vidiek smraští jesene deň,
niet bocianov, iba jeden:
on tu, chudák, ztrativ percia, —
nevoľný jak
rab, kýs biják,
zatvorený do koterca.

Žerávi sú ešte nazad,
idú tiež, zrieť ich sa schádzať:
nepozerá, len ich čuje,
bo poznáva,
čia hor’ vrava,
vie, kto sa tam presťahuje.

Zkúsi raz-dva krýdla: či by
nezdvihly ho; bez pochyby,
hoj, zmohly by, len by brká
ich neboli
tak v svevoli
pokmásali do kostrka!

Neborúku, bocian-vtáku,
nože never v pier vzrast, nie ver’,
sfučal sever zimy známy;
ak pribúda
ich, zlí ľudia
odžižlú mlaď nožnicami.



Uploaded byRépás Norbert
PublisherMatica slovenská a Kníhtlačiarsky Účastinársky Spolok, Turčiansky Sv. Martin
Source of the quotationSobrané spisy básnické, sväzok XV., preklady maďarských básnikov
Bookpage (from–to)88-89
Publication date

minimap