This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Páral, Vladimír: Soukromá víchřice

Portre of Páral, Vladimír

Soukromá víchřice (Czech)


A–1

Nedělní ráno bez budíku, za zdí milé vrčení luxu a Jožino popěvování, vyspaný a vyválený Áda poseděl čtvrthodinku na kraji postele zívaje a škrábaje se na zádech a mezi prsty na nohou, ještě si na chvilku lehl a pak už doopravdy vstával, šel se k oknu podívat na venkovní teploměr, pak políbit Jožu na tvář a vymočit se, deset minut poctivě cvičil s pérovým síličem svalů až funěl, osprchoval se, navlékl si čisté prádlo přichystané Jožou na židli a zvolna pak snídal linecké řezy s bílou kávou, mezitím Joža vytáhla z ledničky kuře, oba doň píchali prsty a pak si je převážili, Joža navrhla, že by je zkusila udělat jednou po čínsku.
„Jen ho udělej hezky na paprice,“ řekl Áda, „...a pomfritky...“
„A jeřabinkovej kompot...“ dodala Joža, usmáli se na sebe, Áda ji potřepal po krku a se zapálenou cigaretou šel na velkou stranu. „Neusnuls tam?“ křikla Joža po delší době, „Hoď mi sem nůžky!“ zavolal a zapálil si druhou cigaretu.
Náhle mu hlavou bleskl nápad a už se hrnul do kuchyně ke štokrleti, v němž měl své náčiní, „Umejt ruce...“ řekla Joža, „Porád...“ zavrčel, ale šel si umýt ruce, rozkramařil si pak na balkónku svůj vercajk, sešel párkrát do sklepa a za necelé čtyři hodiny šel pro Jožu, „Pojď se podívat...“
„Co je?“
„Překvapení...,“ a hrdě ji vedl na balkónek, z rohů zábradlíčka trčela do prostoru dvě metrová jahodově natřená ráhna, „To je krásný,“ řekla Joža, „ale načpak to bude?“ „Napneš si mezi to šňůry s prádlem a balkónek ti zůstane volnej... Líbí?“ „Moc,“ pochválila Joža a s úsměvem ho políbila na ucho, přitáhl ji k sobě, sjel po ní rukama, ale pak ji jen potřepal po krku, „A co voběd?“ „Už můžeš jít pro pivo.“ Při vycházení z domovních dveří Áda zazvonil, Joža vyhlédla kuchyňským oknem a přes sklo naň vyplázla špičku jazyka, při návratu už nezvonil, ale na obvyklém místě schodiště, bezpečně vzdáleném od zorných úhlů dveřních kukátek, přiložil k ústům chladný bílý smalt a zhluboka se napil. „Už jsem tady...,“ řekl pak v předsíňce a potěšil se svým nyní tak plně znějícím barytonem. „Viděla jsem tě kukátkem,“ řekla Joža, na stole již kouřily dvě polévky, ale Joža neusedla dříve, dokud Áda svoji nespořádal a dokud mu nedonesla vrchovatý talíř s půlkou kuřete, během Jožina odcházení Áda zašel do pokoje a posloužil si malým aperitivem přímo z láhve Staré myslivecké, „Všechno vidím!“ hrozila mu komicky Joža. „No dobrá, dobrá,“ zamručel jakoby kajícně, dočista vytřel talíř a znovu po nášupu, „Ani ho nemusíš mejt,“ zasmál se, „Ani se neptám, jestli ti to chutnalo,“ zasmála se Joža a šla k dřezu s nádobím, Áda si zalezl do pokoje, ulehl s novinami na gauč, přečetl titulky o potížích v hutích a přijetí dvou velvyslanců a lehce usnul.
A již trojí krátké zazvonění, Joska a Ida Nejtrovi přišli na kanastu a už sedali k připravenému stolu s dvěma láhvemi Jožina trnkového vína, které zakrátko padnou, vypili naráz po prvé sklence a už to fičelo.
„Ve sklepě je myš,“ řekl Áda, lízl a odhodil.
„Dnes ráno bylo nahoře nádherně,“ řekl Joska Nejtr, lízl a odhodil.
„U nás je taky jedna,“ řekla Ida Nejtrová, lízla a odhodila.
„V téhle době je tam nejkrásněji,“ řekla Joža, lízla a odhodila.
„Jen aby to nebyla krysa,“ řekl Áda.
„Jakoby kouřmo, ale přitom tak přesně vidět...,“ řekl Joska.
„Teda měla nějak divně dlouhej vocas,“ řekla Ida, lízla a odhodila.
„Bývá tam taková zvláštní zář...,“ řekla Joža a odhodila.
„Na to já čekal!“ vykřikl Áda a rychle se zmocnil balíku,
„Jak to?“ vykřikla Ida, „Mám v ruce dvě devítky!“ jásal Áda, „Ukázat!“ ječela Ida a za povzdechů Joži a Josky se Áda a Ida pustili do sebe, „Kdybys věděl, jak děsně ti to nepřeju...,“ říkala Ida, „Tím víc mám z toho radost...,“ plesal Áda, „Dacane. Ničemo. Zvíře...,“ už skoro šeptala Ida, „Chtěla bys to, chtěla, viď že bys to chtěla...,“ špital na ni Áda a nad nimi se na sebe ušklíbali Joska a Joža, „Tak dost!“ řekl Áda, Ida rozlila všem zbytek prvního litru a každý vypil svou sklenku naráz.
„Četlas už toho Krále Leara?“ řekl Joska.
„Tak říkáš, že měla dlouhej vocas?“ řekl Áda.
„Jsem teprve v půlce čtvrtého jednání,“ řekla Joža.
„Jak vopravdická krysa,“ řekla Ida.
„Na Glosterově hradu?“ řekl Joska.
„Tak natřít vápnem, ostatní ji roztrhají a pak jedna druhou,“ řekl Áda.
„Ten výstup potom, s Glosterem a Edgarem,“ řekla Joža.
„To samý je zavřít ji do plechovýho sudu až zešílí a pustit,“ řekla Ida.
„Gloster: Kdy dojdem na vrcholek oné hory?“ zašeptal Joska a položil vějířek karet, „Edgar: Už se tam derem. Což to necítíte?“ zašeptala Joža a za povzdechů Ády a Idy začali Joska a Joža střídavě recitovat onen výstup: „Mně se zdá půda rovná,“ řekl Joska jako Gloster, „Strašně strmá!“ řekla Joža jako Edgar, „Což neslyšíte moře?“ zvolal Joska, „Ani trochu!“ vykřikla Joža a nad nimi se na sebe ušklíbali Áda a Ida, „Je to veliké,“ vzdechl Joska, Joža nalila všem z druhého litru a každý vypil svoji sklenku naráz.
Karty tiše pleskaly, Joža a Joska vytvářeli velké balíky, Áda a Ida je shrabovali, poněvadž Vinšovi hráli ovšem spolu proti Nejtrovým, skóre hry stále vyrovnáváno až do doražení druhého litru a tedy konce návštěvy. Nejtrovi se zvedli a současně:
„Cos to udělal za červený bidla na balkóně?“ řekla Ida a:
„Četlas už toho Kafku?“ řekl Joska.
Vinšovi už taky stáli a zároveň:
„Napneš si mezi to šňůry s prádlem a balkónek ti zůstane volnej...,“ řekl Áda a:
„Zrovna včera večer a nejúchvatnější je...,“ řekla Joža.
Áda a Ida odešli na balkón, Joža a Joska stanuli spolu u knihovny, po nedlouhé chvíli se zas všechno sešlo a: „Děkujem pěkně!“ „Ale prosím vás!“ „Tak buďte zdrávi!“ „Tak dobrou noc!“ a Vinšovi vyprovodili Nejtrovy ke dveřím.
„Zaplaťpámbu.“ oddychl si Áda s nelíčenou úlevou. „A máme to zas jednou z krku,“ vzdychla Joža upřímně.
„Teda řeknu ti, že Josku lituju...“
„Z těch dvou je větší chudák Ida...“
Usmáli se na sebe, „Tak jíst a spat!“ křikl Áda, „Já ti už měla hláád!“ zvolala Joža a vesele se hrnuli do kuchyně.



PublisherČeskoslovenský spisovatel, Praha
Source of the quotationVladimír Páral: Soukromá víchřice, p. 21-24.

Vihar a lombikban (Hungarian)


Ébresztőóra nélküli vasárnap reggel, a falon túl kedves porszívó-dorombolás és Joža dudorászása, Áda kialudtan, kipihenten, ásítozva és a hátát meg a lábujjai közét vakarva elüldögélt egy negyedórácskát az ágya szélén, még egypár percre visszafeküdt, de aztán már igazán fölkelt, az ablakból megnézte a külső hőmérőt, kiment megcsókolni Joža arcát, és vizelni, tíz percig becsületesen húzogatta a rugós izomedzőt, tisztára kifulladt bele, majd lezuhanyozott, friss fehérneműt vett, amit Joža odakészített a székre, utána lassan kortyolgatta a tejeskávét, és linzert harapott hozzá, közben Joža kivette a jégszekrényből a csirkét, mind a ketten beleböktek az ujjukkal, aztán mérlegre tették, és Joža azt mondta, hogy egyszer megpróbálná kínai módra elkészíteni.
- Csak csináld meg szépen paprikásan - mondta Áda -, ... és nokedlit...
- Meg berkenyekompótot - tette hozzá Joža, egymásra mosolyogtak, Áda megpaskolta Joža nyakát, és égő cigarettával kiment nagydolgozni. - Nem aludtál el véletlenül? - kiabálta Joža jó idő múlva. -- Add ide az oltót! - kiáltotta Áda, és rágyújtott egy másik cigarettára.
Hirtelen egy ötlet villant át az agyán, és már robogott is be a konyhába a hokedlihoz, ahol a szerszámait tartotta. - Kezet mosni... - mondta Joža. - Folyton csak... - morogta, de kiment kezet mosni, aztán az erkélyen szétrakta a szerszámokat, néhányszor leszaladt a pincébe, és alig négy óra múlva kihívta Jožát: - Gyere, nézd meg...
- Mit?
- A meglepetést... - és büszkén kivezette az erkélyre, a kis korlát sarkaiból két egy méter hosszú, eperszínre lakkozott rúd állt ki. - Jaj de szép - mondta Joža -, de mire való? - Kifeszíted köztük a ruhaszárító kötelet, és az erkély szabadon marad... Tetszik? – Nagyon - dicsérte meg Joža, és mosolyogva megcsókolta a fülét, Áda odahúzta magához, a keze lesiklott a testén, de aztán csak megpaskolta a nyakát. - Hogy áll az ebéd? - Már mehetsz sörért.
Amikor kilépett az ajtón, megnyomta a csengőt, Joža kinézett a konyhaablakon, és az üveg mögül kiöltötte rá a nyelve hegyét, visszajövet már nem csöngetett, de a lépcsőházban, a szokásos helyen, amely biztonságos távolságban volt az ajtó kémlelőnyílásának látószögétől, ajkához szorította a hűvös, fehér zománcot, és nagyot húzott a kancsóból. - Már itt is vagyok... - mondta az előszobában, és élvezettel hallgatta telten csengő baritonját. - Láttalak a kémlelőlyukon keresztül - mondta Joža, az asztalon már gőzölgött a két leves, de Joža nem ült le, amíg Áda meg nem ette a magáét, és amíg eléje nem tette a paprikás csirkével telerakott tányért. Mialatt Joža tálalt, Áda bement a szobába, és aperitifként lehajtott egy jó korty Vadászbrandyt egyenesen az üvegből. - Mindent látok - fenyegette meg tréfásan Joža. - Jól van, jól van - morogta mintegy bűnbánóan Áda, kenyérrel tisztára törülte a tányért a csirke után, és a ráadás után újból. - Meg se kell mosni - nevetett. - Nem. És nem is kell megkérdezni, hogy ízlett-e - nevetett Joža, és a mosogatóhoz ment, Áda pedig bevonult a szobába, kezébe vette az újságot, lefeküdt a rekamiéra, elolvasta a két nagykövet bemutatkozó látogatásáról és a kohók termelési nehézségeiről szóló cikkek címét, aztán könnyed álomba merült.
És már jött is a három rövid csengetés, a Nejtr házaspár, Joska és Ida, a megszokott kanasztaparti, leültek az asztalhoz, amelyen már ott állt két üveg kökénybor, Joža gyártmánya, rövidesen a nyakára hágnak; kezdés előtt lehajtottak belőle egy pohárral, s már ment is minden a maga útján.
- A pincében egér van - mondta játék közben Áda. Vett és dobott.
- Ma reggel gyönyörű volt odafont - mondta Joska Nejtr. Vett és dobott.
- Nálunk is van - mondta Ida Nejtrová. Vett és dobott.
- Ilyenkor a legszebb odafönt - mondta Joža. Vett és dobott.
- Csak nehogy patkány legyen - mondta Áda.
- Mint valami füstfátyolon keresztül, de mégis egész pontosan látszik minden... - mondta Joska.
- Olyan furcsa hosszú volt a farka - mondta Ida. Vett és dobott.
- Valami különös fény van ott mindig... - mondta Joža, és dobott.
- Erre vártam! - kiáltott fel Áda, és lecsapott a csomagra. Hogyhogy? - kiabálta Ida. - Két kilencesem van! - ujjongott Áda. – Megmutatni - visított Ida, Joža fölsóhajtott, Joska fölsóhajtott, Áda meg Ida egymásnak estek: - Ha tudnád, hogy esz az irigység - mondta Ida. - Annál jobban örülök neki... - lelkendezett Ada. - Te tahó, te hóhányó, te vadállat... - mondta Ida már csaknem suttogva. - Kéne, ugye kéne, valld be, hogy kéne... - gügyögte Áda, miközben Joska és Joža gúnyosan egymásra mosolyogtak. - Na, elég! - mondta Áda, Ida kitöltötte a maradékot az első üvegből, és mindenki egy hajtásra kiürítette a poharát.
- Elolvastad már a Lear király-t? - kérdezte Joska.
- Azt mondod, hogy hosszú volt a farka? - kérdezte Áda.
- Még csak a negyedik felvonás közepénél tartok - mondta Joža.
- Mint egy igazi patkánynak - mondta Ida.
- Gloster kastélyában? - kérdezte Joska.
- Bemázolni mésszel, a többiek széttépik, aztán sorra veszik egymást - mondta Áda.
- A következő jelenet, Gloster és Edgar - mondta Joža.
- Akkor már jobb bezárni egy bádoghordóba, és amikor megőrül, kiengedni - mondta Ida.
- Gloster: Mikor leszünk már a hegy tetején? - súgta Joska, és letette a kártyalegyezőt. - Edgar: Most hágunk fel. Nézd, hogy erőlködünk - súgta Joža, Áda fölsóhajtott, Ida fölsóhajtott, Joska és Joža felváltva szavalták a jelenetet: - Úgy tetszik, ez sík föld - mondta Joska-Gloster. - Borzasztó meredek! - mondta Joža-Edgar. - Halkan! hogy zúg a tenger, hallod-e? - kiáltotta Joska-Gloster. - Valóban nem!* - kiáltotta Joža-Edgar, Áda és Ida gúnyosan egymásra mosolyogtak. - Milyen nagy - sóhajtotta Joska, és Joža töltött a második üvegből, és mindenki egy hajtásra kiürítette a poharát.
A kártyalapok csendesen csattogtak, Joža és Joska nagy csomagokat halmoztak, Áda meg Ida begyűjtötte őket, mert Vinšék természetesen Nejtrék ellen játszottak, a pontarány változatlan maradt, egy az egyhez, amíg csak ki nem ürült a második üveg is, vagyis a látogatás végéig. Nejtrék fölemelkedtek, és egyszerre megszólaltak:
- Miféle piros rudakat raktál az erkélyre? - kérdezte Ida, és:
- Olvastad már azt a Kafkát? - kérdezte Joska.
Vinšék is álltak már, és egyszerre feleltek:
- Kifeszítjük köztük a ruhaszárító kötelet, és az, erkély szabad marad... -mondta Áda, és:
- Épp tegnap este, és a legfantasztikusabb az, hogy... - mondta Joža.
Áda és Ida kiment az erkélyre, Joža és Joska megállt a könyvszekrény előtt, aztán megint mindannyian együtt voltak. - Köszönjük szépen! - Nincs mit! - Hát akkor viszontlátásra! - Hát akkor jó éjszakát! - és Vinšék az ajtóhoz kísérték Nejtréket.
- Hál’ istennek - lélegzett fel leplezetlen megkönnyebbüléssel Áda.
- No, ezt is letudtuk - sóhajtott fel Joža őszintén.
- Sajnálom szegény Joskát...
- Inkább Idát kell sajnálni...
Egymásra mosolyogtak. - Enni és aludni! - kiabálta Áda. - Hogy én már milyen éhes voltam! - kiáltotta Joža, és mind a ketten vidáman kiviharzottak a konyhába.


PublisherEurópa Könyvkiadó, Budapest
Source of the quotationTeljesült kívánságok vására, p. 97-100.

minimap