Hora, Josef: Veszélyben (V nebezpečí in Hungarian)

Otvírám okno, pomalu, rozpačitě,
snad nebesa se prolomila již.
Po stráni do modra však šplhá dítě
s roztaženýma ručkama jak kříž.

Tak roste člověk, co po bulvárech hřímá
krok černajících se davů v jitřní chlad.
Vy jarní deště! S očima přivřenýma
jsem tolikráte viděl květen tát!

Bubeník bubnuje, trubač vytrubuje,
v zahradách váže povzdech ruce žen.
Pojď hrobaři! Smrt ještě v daleku je,
a už už živé pohřbívá náš sen.

Lopata váhá s drolící se hlínou.
Přes její rytmus nepravidelný
padají růže a kolem nich se vinou
zhasínající kruhy lucerny.

Ne, obraze! Vzpomínka napovídá
mi život a ne smrt. To v úzkostech
nalezla smutkem ověnčená bída
klíč k melodii na svých rtech.

Nechť po pahorcích trubač vytrubuje,
panenka v koutě pohozena spí.
Odlétá letec, už tam v daleku je,
přes Labe mizí, přes Rýn, za Alpy.

Pozdravuj města na pomoří, muži!
Ve zmateném svém spánku uzřím snad,
jak zasypal jsi hrstmi bílých růží
dav, rozbíhající se v jitřní chlad.

Ablakot nyitok, zavarban és félve,
Az ég talán már behorpadt s ereszt.
A lejtőn gyerek mászik fel a kékbe,
széttárt karral, olyan mint egy kereszt.

A hajnali fagy, míg dübörög az utcán
egy sötét tömeg, embert lep be, lásd.
Tavaszi esők! Szemem félig behúnyva
hányszor figyeltem májusolvadást!

Dobos dobol, trombitás trombitálgat,
kertekben sóhajt mérnek nőkezek,
Jöjj, sírásó! A halál messze járhat,
de álmunk már-már élőket temet.

Omlós agyagot lapát hány habozva,
szabálytalan ritmusában virít
sok hulló rózsa s köréjükbogozza
a lámpafény kihúnyó köreit.

Te kép, elég! Az életet susogja
az emlék, nem a halált. Mert a nyomor
a gyászkoronás, megtalálta, szorongva,
dallama hangnemét, s az nem komor!

Dombon a trombitás csak trombitáljon,
a baba sutba vágva mint a lom.
Elmegy a repülő, csak árnya száll a tájon
az Elbán túl és túl az Alpokon.

Üdvözöld nevemben a kikötőket!
Félálomban meg fogom látni, meg,
hogy’ szórtad be fehér rózsákkal őket
s a hajnalban sötétlő tömeget.