This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Březina, Otokar: Az idő (Čas in Hungarian)

Portre of Březina, Otokar

Čas (Czech)

Lípy, které jsme sázeli pro úlů bratrských včely,

chrámy, které jsme stavěli v ohni a mlčení, pro slávu tvou,

ruce, jež zimnicí žití se v práci a rozkoši chvěly,

na cestě tisíců dávno už v zářícím prachu smíšeny jsou:

souhvězdí, kterým jsme dali nejsladší jména své touhy,

před zraky živých se míhají změněným rytmem a hrou.

                         

V tajemství tvoje nebesa nová jsou zotevírána,

slunce dne tvého na jinou stranu promítá stín:

jak potápěči z tvých moří s poklady věků nová vystoupla                     rána,
na nových loukách tymián voní, pelyněk, rákos a kmín,

a v paprsků číše nalévá mystický podzim smutek a snění,

nejopojnější z opojných vín.

                                

Ale my čekáme oddaně jako jsme čekali jednou:

tisíce zemí vidíme stoupat z koupele ohnivých par,

slunce jak milenci žárliví v touze své před nimi rdí se a                       blednou,
z vášnivých, bolestných srdcí jim bouří světelné krve                         omamný var –
zemdlení věky čekáme stále na tvůj tajemný příchod,

na bílé blesky, květ oblaku tvého, lilie věčných tvých jar.

                                

Kolem nás mihla se znamení: vítězná vojska našeho rodu,

v západů purpurných stanech, jež povstala od ohňů svých,

nebesa v zlatě a krvi jak odlesk od věků zrajících plodů,

jež voněly z dálky v horečné samoty vyvolených!

A na cestách jitřních, jak skvosty ztracené při královen jízdě,

posledních nocí magická rosa slzami vyšlehla z lích…

                                                     

Uhasla země, vysvobozená… V hrůze své nesmrtelnosti,

z mystických břehů svých zříme, jak dále se valí slávy tvé                     proud:
v černé oblouky mostů rozpjatých nekonečností

vždy nádhernější světy, se signály barevných ohňů vidíme                    plout:
ale jak zrna písku v hodinách přesýpacích jsou hvězdy,

a znova a znova je obrací vůle tvé mlčení, tíže a soud.

                                          

Zdrceni nesmírností tvé slávy, čekáme stále, teskní a tiší,

na sladké usmání smíření tvého, skončení dní,

zchladnutí snění rozžhaveného, na času zjasnění vyšší,

zlomení mystické vazby, odpuštění,

a naše slzy, déšť věčný, do srdcí živoucích kanou,

v krůpějích ohně a touhy tam pálí, vzlykotem lásky tam zní.



Uploaded byEfraim Israel
Source of the quotationhttp://www.rodon.cz/admin/files/ModuleKniha /312-Ruce-kniha.pdf
Bookpage (from–to)28

Az idő (Hungarian)

A hársak, melyeket neveltünk számtalan testvéri kasnak,

a tornyok, melyeket emeltünk tűzben és némán neked,                                          hogy lássa az ég,
a kezek, mik hideglelősen reszkettek lázában vérnek és                                         vasnak,
az ezreknek útján mát tündöklő porban keverve rég:

a csillagképek, melyeknek vágyaink legdrágább neveit                                           adtuk,
másképpen villódzva érnek az élőknek szemébe még.

     

Titokzatodra új egek tárultak ím föl,

e napod napja árnyat a másik oldalra szór:

mint búvárok, korszakok kincsével új pirkadások buktak                                        föl tengereidből,
új rétek fölött zsálya, sás, üröm és kakukkfű illata forr,

az álmodás letargiája, mit sugárkelyhekbe a misztikus                                          ősz önt,
a legmámorítóbb mélytüzű bor.

    

De mi várunk oly odaadón, mint vártunk már valaha                                            régen:
szemünk a forrongó gőzökből ezernyi földet fölszállni lát,

pirulnak-sápadnak előttünk napok mint féltékeny                                                 szeretők vágyuk hevében,
fájdalmas viharzó szívükből fény-vérük bódító tüze csap                                       át –
koroktól aléltan várunk egyre a titkos eljövetelre,

a villámra, felhővirágra, az örök tavaszok liliomaira, rád.

    

Köröttünk jelek villantak: nemünknek győzelmes serege                                       fölkelt
nyugatok bíborszín sátrai mellől hol őrtüzet éj szele szít,

mennyboltok aranyban s vérben mint visszfénye korok                                         nevelte gyümölcsnek,
mely illatával kente fel lázas magányokban                                                          kiválasztottaid!
S a hajnali utakon, gyöngyöknek peregése királynők                                             lovagolásán,
az utolsó éjek mágikus harmatát sírta a földre a hit.

    

Kihúnyt a föld, a megszabadított... Halhatatlanságunkba                                       beleremegve
figyeljük partjaink felől, hogy hömpölyög tovább dicsed,                                       az iszonyu ár:
hidak fekete ívébe, széttárult végtelenekbe

színes tűzjeleikkel mind tündöklőbb világok úsznak be                                          már:
de lepergő szemcsék a csillagok homokórádban,

mely akaratod csendjében, súlyában s ítéletében körben                                       jár.

    

Dicsed mérhetetlenségétől lesújtva várjuk, hogy                                                   szemeink lássák
megbékélésed mosolyát, a napok végezetét,

az álmodás lángjának csullapodását, az idő                                                          színeváltozását,
a rejtélyes kötelék feloldozását, engesztelést,

s az élők szívébe hullatjuk a vágy s a láz könnyét,

a szeretet zokogását, a perzselő örök esőverést.



Uploaded byEfraim Israel
Source of the quotationsaját fordítás

minimap