Kukorelly Endre: We Will Have to Renounce all of that (Arról le kell majd mondani Angol nyelven)

Arról majd le kell mondani. A testről
a szívről, a dolgokról is, a lélekről is.
A lélek felszáll. Fel, hova. Arról majd
le kell akkor mondani. Elhagy a test.
Fáj, lehull, meglazul, éget, ég,
elfogy, csont, elfolyik a test. Milyen
könnyen hagy el, otthagy,

otthagyod, könnyebben, mint az utcád, egy
padot, kesztyűt, a csorgó eső
látványát, zokogást. Az elcsorgó esőt.
Végre elhagy a fájdalom is. Kiáll. Nem lesz
se rosszabb, nem rosszabb, csak ennyi. Nem
kegyetlen. Inkább csak azt lehet megmondani,
mi nem. Lezuhant gyümölcs, töredék.

Például nem jön elő a hang. Egészen hátul
ül. Hátul beült. Beült hátul egy buszba. Hátra
beült, szomorkodni. Vagy lerohanni. Hogy majd
könnyebben rohanjon le. Vagy
miért. Miért.
És arról is, arról
le kell akkor majd mondani.

We will have to renounce all of that. The body,
the heart, and the objects, and even the soul.
The soul soars upward. Up, where… And we will
have to renounce it then. And the body will leave us.
It hurts, loosens, falls off. It hurts, makes us burn, burns itself,
it runs out, bones, the body flows away. How easily
it leaves us, just vanishes,

you leave it, easier than a street, a
bench, a pair of gloves, the sight of
the rain pouring down, the sobbing. The rain as it trickles away.
Finally even pain leaves us, it quits. Nor will it
get worse. Not worse, only this much. Or that it isn’t
cruel. It is rather easier to say
what it is not. Fruit crashed to the ground. A fragment.

For instance, the voice just won’t come out. It sits
way in the back. It took a seat in the back. It got on a bus’ back-seat. In order
to be able to get off easier running. Or
why. Why.
And then
we’ll have to renounce that, too.