Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Petőfi Sándor: Horská chatrč (Az erdei lak Szlovák nyelven)

Petőfi Sándor portréja

Az erdei lak (Magyar)

Költői verseny Kerényi és Tompával

Mint a szív az első szerelemnek titkát,
Rejti a kis kunyhót bércek koszorúja;
Meg nem árt erőtlen szalmafödelének,
Ha dühét a szélvész e vidékre fúja.

Szalmafödelét beárnyékozza hűsen
Susogó erdőség rezgő lombozatja,
Min magát a vígan fütyölő rigófaj
És a búsan búgó vadgalamb ringatja.

Mint a kergetett őz, fut le gyors futással
Kis patak magasról a völgy mélységébe;
Kétfelől virágok, mint kacér leánykák,
Kandikálnak a víz fényes tűkörébe.

S a viráglyánykákhoz jőnek az imádók,
Égő szenvedéllyel jőnek a vadméhek,
S élveznek szerelmet. Hej, de sok megjárja!
Vízbehullás vége részeg örömének.

A nap és a szellő szánakozva nézi;
Levelet hajít le a szellő, számára,
És ha fennűl már ez életmentő sajkán,
Megszárítja szárnyát a jó nap sugára.

A hegyek tetőin duzzadó emlőkkel
Jár az anyakecske gödölyéi mellett.
Kikerűlt ettől s a vadméhektől mindig,
Mi a kunyhó kicsiny asztalára kellett.

S búgó vadgalamb és fütyölő rigófaj
Nem félnek, hogy őket csalják lépvesszőre...
Önmagáról tudja e lak népe, milyen
Édes a szabadság tiszta levegője.

Nincsen itten rabság, nincsen itten urkény,
Mely parancsolatját mennydörögve adja;
Csak az égiháborúnak zeng koronként
Istentiszteletre buzdító szózatja.

És az isten jó, ő nem soká haragszik:
A dorgáló felhők torkait bezárván,
Újolag mosolyg... a megengesztelődött
Isten mosolygása: tündöklő szivárvány.



FeltöltőRépás Norbert
Az idézet forrásamek.oszk.hu

Horská chatrč (Szlovák)



Ako srdce prvej lásky taj, tak skrýva
ramä bŕd chalúpku na podolku tichom;
nepoškodí streche jej slamenej, divá
keď víchrica vzteklým sem zafúkne dychom.

Slamenú jej strechu, z rána v lesku rosy,
tôni šumných hájov ch voj, na ktorej, v tíšu
lesnú vyhvizdujúc veselo, druh kosí
a hôr holub, smutno vrkajúc, sa kníšu.

Sťa splašené srna, bystrým beží tokom
jarok kams’ v údolia hĺbku z kutín brala;
s oboch strán kvetiny, dievčiny jak okom
milkovným. kukajú lún mu do zrka’la.

Ku kveto-dievčinám hrnú po včiel slede
ctitelia, roj čmelov, na ľúbosti hody,
vášňou hárajúc. Hej, nejeden zle prejde,
opojac sa slasťou, padne vo prúd vody.

Since však a vetrík, keď už núdza pravá,
zľutujú sa nad ním: ten mu shodí hnedky
lístok, a keď spásnej na pitke už pláva
nadol, slniečko zas usuší mu letky.

Grúňom pred dvojičkou v ihre neúmorných
kozliat lozí koza, škurát nabehnutý.
Ešte vždy vystalo od nej a včiel hôrnych,
v chatrči čo skrovnej dostatkúva chuti.

A vrkavý holub divý, prehvízdavý
drozd nemajú strachu, že ich nalep chytia...
Po sebe vie čeľaď z domku, jak je zdravý
vzduch svobody čistý, mliekom-medom žitia.

Niet tu rabstva, panskej svevole niet, hlasom
rozkazným čo v uši bližných zaburáca;
hrmavice zvon len čo sa ozve časom,
k bohoslužbe zovúc, k Bohu prinavracia.

A Pánboh je dobrý, skoro pominie ho
hnev; hrtany chmáram karhajúcim ztuha
primknúc, usmeje sa znov’... Hej, smiereného
Boha to vše úsmev: ligotavá dúha.



FeltöltőRépás Norbert
KiadóMatica slovenská a Kníhtlačiarsky Účastinársky Spolok, Turčiansky Sv. Martin
Az idézet forrásaSobrané spisy básnické, sväzok XV., preklady maďarských básnikov
Könyvoldal (tól–ig)17-18
Megjelenés ideje

minimap