Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Örkény István: Tanuljunk idegen nyelveket!

Örkény István portréja

Tanuljunk idegen nyelveket! (Magyar)

Nem tudok németül.
Budgyonnij és Alekszejevka közt egy csomó löveget kellett föltolni egy dombra, mert kerékagyig besüllyedtek a sárba. Amikor harmadszor került rám a sor, és körülbelül a felpart közepe táján elkezdett visszafelé csúszni az a dögnehéz tábori ágyú, úgy tettem, mintha szükségre akarnék menni és leléptem.
Tudtam az irányt a körletünk felé. Átvágtam egy óriási napraforgótáblán, aztán kiértem a tarlóra. A zsíros, fekete föld úgy tapadt a bakancsomra, mint a búvárok ólomnehezéke, amellyel a tengerfenékre szállnak. Azt hiszem, húsz percig mehettem, amikor egyenesen beleszaladtam egy magyar szakaszvezetőbe és egy németbe, akiről nem tudtam, mi lehetett, mert nem ismertem a német rendfokozatokat. Már ahhoz is őrületes balszerencse kellett, hogy pont beléjük szaladjak, mert teljesen sík volt a terep.
A szakaszvezető állt, a német, szétterpesztett térddel, egy kis tábori széken ült. A szakaszvezető dohányzott, a német evett. Egy fogpasztástubus formájú tubusból kenősajtot nyomott egy szelet kenyérre, és csak a szemével intett, hogy álljak meg.
–Was sucht er hier? – kérdezte.
– Mit keres itt? – fordította a szakaszvezető. Mondtam, elvesztettem az alakulatomat.
– Er hat seine Einheit verloren – mondta a szakaszvezető.
– Warum ohne Waffe?
– Hol a puskája? – kérdezte a szakaszvezető? Mondtam, munkaszolgálatos vagyok.
– Jude – mondta a szakaszvezető.
Ezt még én is megértettem. Megmagyaráztam, hogy nem vagyok zsidó, hanem mint a Népszava győri terjesztőjét egy különleges munkásszázadhoz hívtak be.
– Was? – kérdezte a német.
– Jude – mondta a szakaszvezető.
A német felállt. Leverte zubbonyáról a morzsát.
– Ich werde ihn erschiessen – mondta.
– Magát a Feldwebel úr most agyon fogja lőni – fordította a szakaszvezető.
Éreztem, hogy elönt a verejték, és kavarogni kezd a gyomrom. A német rácsavarta a kenősajtos tubusra a kupakot, és elővette a puskáját. Talán, ha beszélek németül, meg tudom neki magyarázni, hogy nem viselek sárga karszalagot, tehát nem is lehetek zsidó, és akkor minden másképpen történik.
– Er soll zehn Schritte weitor gehen.
– Menjen tíz lépéssel odébb – mondta a szakaszvezető.
Mentem tíz lépést. Közben bokáig süllyedtem a sárba.
– Gut.
– Jól van.
Megálltam. A Feldwebel rám fogta a puskát. Csak arra emlékszem, hogy egyszerre irtózatos nehéz lett a fejem, és majdnem, szétrobbantak a beleim. A Feldwebel leeresztette a puskát.
– Was ist sein letzter Wunsch? – kérdezte.
– Mi az utolsó kívánsága? – kérdezte a szakaszvezető.
Mondtam, nagydolgozni szeretnék
– Er will scheissen – fordította a szakaszvezető.
– Gut.
– Jó.
Amíg dolgomat végeztem, a Feldwebel súlyban tartotta a puskát. Mihelyt fölálltam, fölemelte.
– Fertig? – kérdezte.
– Kész?
Mondtam, kész.
– Fertig – jelentette a szakaszvezető.
A Feldwebel puskája nyilván felfele hordott, mert a köldöktájamra célzott. Körülbelül egy vagy másfél percig álltam így. Aztán, továbbra is rám célozva, azt mondta a Feldwebel:
– Er soll hupfen.
– Békaugrás – fordította a szakaszvezető.
A békaugrás után kúszás következett. A kúszás után tizenöt fekvőtámasz. Utoljára azt mondta a Feldwebel, hogy hátra arc.
Hátraarcot csináltam.
– Stechschritt!
– Díszlépés! – tolmácsolta a szakaszvezető.
– Marsch! – mondta a Feldwebel.
– Menet, indulj! – fordította a szakaszvezető.
Elindultam. Járni is alig lehetett, nemhogy díszlépést kivágni. Röpködtek a sárgombócok a fejem fölött. Csak őrületes lassúsággal tudtam haladni, és közben éreztem, hogy a Feldwebel a hátam közepére célzott. Még most is meg tudnám mutatni a pontot, ahová a puska csöve irányult. Ha nincs az a sár, csak öt percig tartott volna a rettegésem. Így azonban talán egy félóra is elmúlt, míg hasra mertem feküdni és visszanézni.
Olaszul se tudok: sajnos, nincs nyelvérzékem. Tavaly, amikor egy tíznapos IBUSZ-társasutazással Riminiben nyaraltam, egy este, a Regina Palace nevű luxusszálló előtt felismertem a Feldwebelt. Nem volt szerencsém. Ha egy fél perccel előbb érek oda, agyonverem; így azonban ő észre se vett engem. Többedmagával fölszállt egy üvegtetejű, piros autóbuszra, mialatt én, kellő nyelvtudás híján, csak magyarul ordítozhattam:
– Ne induljanak el! Szállítsák le azt a fasiszta disznót!
A portás, egy nálam fél fejjel magasabb, színes bőrű szudáni, megfenyegetett az ujjával, és intett, hogy hordjam el magam. Még neki se magyarázhattam el, mi történt, habár ő talán az olaszon kívül franciául és angolul is tudott. Én azonban, sajnos, a magyaron kívül semmiféle más nyelven nem beszélek.



KiadóÚj Palatinus Könyvesház Kft.
Az idézet forrásaÖrkény István: Egyperces novellák

minimap