Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Arany János: Otwarcie mostu (Híd-avatás Lengyel nyelven)

Arany János portréja

Híd-avatás (Magyar)

Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!"
   És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta... késő visszavenni:
   Ez az utolsó tétemény:
   "Egy fiatal élet-remény."

A kártya nem "fest", - a fiúnak
   Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!... ő vándorútnak
   - Most már remény nélkül, magán -
   Indúl a késő éjszakán.

Előtte a folyam, az új hid,
   Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
   S vidám zenével körmenet:
   Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet.

Halad középig, hova záros
   Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
   Tornyában sorra elveri; -
   Lenn, csillagok száz-ezeri.

S amint az óra, csengve, bongva,
   Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
   Kél egy-egy árnyék a habon:
   Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

Elébb csak a fej nő ki állig,
   S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
   S ujjonganak mindannyian:
   "Uj hid! avatni mind! vigan."

"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!"
   Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
   "Egymásé a halál után!"
   S buknak, - mint egykor igazán.

Taps várja. - "Most a millióson
   Van a sor: bátran, öregem!" -
"Ha megszökött minden adósom:
   Igy szökni tisztesebb nekem!"
   S elsímul a víz tükre lenn.

Hivatlanul is jönnek aztán
   A harmadik, a negyedik:
"Én a quaternót elszalasztám!"
   "Én a becsűletet, - pedig
   Viseltem négy évtizedig."

S kört körre hány a barna hullám,
   Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: "Én most tanúlám
   Az elsőt; pénzem elfogyott:
   Nem adtak: ugrom hát nagyot!"

Egy tisztes agg, fehér szakállal,
   Lassan a hídra vánszorog:
"Hordozta ez, míg birta vállal,
   A létet: mégis nyomorog! -
   Fogadd be, nyílt örvény-torok!

Unalmas arc, félig kifestve -
   Egy úri nő lomhán kikel:
"Ah, kínos élet: reggel, estve
   Öltözni és vetkezni kell!"
   Ezt is hullámok nyelik el.

Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
   Csörtet fel és vigyorgva mond:
"Enyém a hadvezéri pálca,
   Mely megveré Napleont!"
   A többi sugdos: "a bolond!..."

Szurtos fiú ennek nyakába
   Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
   "Lábszijjra várt a mesterem:
   No, várjon, míg megkérlelem!"

"Én dús vagyok" kiált egy másik
   S élvezni többé nem tudom! -"
"Én hű valék a kézfogásig
   S elvette Alfréd a hugom'!"
   Eltűnnek mind, a járt uton.

"Párbajban ezt én így fogadtam:
   Menj hát elül, sötét golyó!" --
"Én a szemérmet félrehagytam,
   És íme, az lőn bosszuló:
   Most vőlegényem a folyó. -"

Igy, s már nem egyenkint, - seregben,
   Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
   Vagy mint csoportos madarak
   Föl-fölreppenve, szállanak.

Órjás szemekben hull e zápor,
   Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
   Zúg fel s le, mint malomkerék;
   A Duna győzi s adja még.

Néz a fiú... nem látja többé,
   Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sűrübbé
   Nő a veszélyes forgatag:
   Megérzi sodrát, hogy ragad.

S nincs ellenállás e viharnak, -
   Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -
   Mire az óra egyet üt:
   Üres a híd, - csend mindenütt.

1877 aug. 22



Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

Otwarcie mostu (Lengyel)

Zgłosił chłopak: „Dwa lub zabierasz!"
Ktoś komuś kartę podał…
Rzucił… za późno cofać teraz,
Ostatniej stawki szkoda –
W niej jego życie młode.

Karta nie idzie chłopakowi.
Krwawiąc się skronie pocą.
Stawka przepadła… pustka w głowie.
I bez nadziei nocą
Rusza, sam nie wie po co.

Już przed nim rzeka z rnastem nowym,
Chorągiew z wiatrem lata:
Most dziś święciły ważne głowy,
Pochód, kapela, kwiaty,
„Most świętej Małgorzaty".

Idzie na środek, gdzie spuścili
Majstrzy klamrę nad tonią;
Na wieżach czterech miast po chwili
Północ kolejno dzwoni -
Tysiąc gwiazd w wodzie płonie.

Odmiennie zegar bije każdy,
Cienko, basem z oddali.
On patrzy w głąb w odlane gwiazdy:
Starzec, dziewczyna z fali –
Dziecko, młodzian – powstali.

Najpierw z fal głowę widać tylko –
Rozgląda się dokoła,
Postać wynurza się za -chwilkę.
„Nowy most" - każdy woła –
„Poświęcić go wesoio!"

„Para gołębi niech zaczyna!"
W bieli młodzieniec i miła
Z mostu runęli już w głębinę:
I śmierć ich połączyła.
Tak kiedyś się zdarzyło.

Oklaski. - „Czas na milionera,
No, stary, kolej twoja!" –
„Ostatni dłużnik uciekł, teraz
Mnie uciec tak przystoi!"
Znów lustro wód w spokoju.

Trzeciego nawet już nie proszą,
Wszedł czwarty - „Skaczę wreszcie.
Quaterno zbiegło mi sprzed nosa!"
„Mnie honor - o, uwierzcie,
Zdobił mnie lat czterdzieści."

Skaczą: Na wodzie kręgi szersze.
Idzie chłopiec w tę stronę:
„Uczyłem się kobiety pierwszej,
Zabrakło mi mamony -
W nurt skok błogosławiony!"

Sędziwy starzec z brodą białą
Wolno na most się wlecze:
„Dźwigałem życie, sił nie stało.”
Nie klep biedy, człowiecze!
Wchłońcie go, wiry w rzece!

Nudna twarz, na pół malowana –
Jaśnie pani biadoli:
„Muszę się, biedna, stroić z rana,
Strój zrzucać - nocna kolej.
Dość mąk! Śmierć w falach wolę"

Z chrzęstem cwałuje szkielet męśki,
Szczerzy zęby wzburzony:
„Me berło sprawcą twojej klęski –
Padłeś, Napoleonie!"
„To wariat!" - szept na stronie.

Chłopiec na jego wskoczył plecy,
Ryk śmiechu brzmi daleko -
I do Dunaju we dwóch lecą:
„Z pocięglem majster czeka…
Nie mnie bić! Lepsza rzeka."

„Jam bogacz. Dość już!" - inny powie –
„Tym nudzę się po prostu!"
„Przyrzekłam wierność Alfredowi,
On żeni się z mą siostrą!"
Ich droga - w rzekę z mostu.

„Ja w pojedynku dałem słowo:
Leć, ciemna kulo, w wody!"
„Bez wstydu była ma alkowa
I oto są powody,
Że nurt mym panem młodym."

Już nie z osobna, lecz się łączą –
Miga ludzka gromada
Jak morskie ryby latające
Alba jak ptaków stado,
Zrywa się, leci, siada!

Biją jak desyczu krople duże –
Z bąblami wodne pole.
Tłum samobójców w toń się nurza,
Krążąc jak w młyńskim kole;
Starczy wód - Dunaj w dole.

Wciąż patrzy chłopak… ślepną oczy,
Szurn w głowie, myśl się błąka.
Woda się coraz grożniej toczy,
Wiry wzrastają ciągle:
Czuje - prąd go przyciąga.

I któż się oprze takiej burzy,
Złamać zły pierścień zdoła?
Ludzkie go ramię nie rozkruszy. –
Już pierwsza - zegar woła:
Most pusty, cisza w koło.



Az idézet forrása1975, Antologia poezji węgierskiej, Państowowy Instytut Wydawniczy, Warsawa

minimap